language

Helyek:

Bp. I. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

jogalkotás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Az Alkotmánybíróság elkaszálta a bérlakástörvény egyes részeit

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenesek a Fidesz által áterőltetett bérlakástörvény haveri passzusai. Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök indítványa alapján vizsgálta a Fideszes többségű országgyűlés által június közepén elfogadott bérlakás törvény-módosítást és arra jutott, hogy alaptörvény-ellenesek a jogszabálynak azok a rendelkezései, amelyek vételi jogot biztosítottak volna azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást. Az Alkotmánybíróság a határozatában emellett alkotmányos követelményként előírta, hogy az elidegenítéshez a műemlékvédelmi hatóságnak is hozzá kell járulnia.

Államosítják a budavári Dísz tér melletti telket

A Kossuth tér példája alapján az önkormányzattól az államhoz vándorol a budai palotanegyed egy része, az indoklás szerint így hatékonyabban fejlesztheti a területe a kormány, áll egy most benyújtott törvényjavaslatban.

Furcsa ingatlanügyek: Új rendelet a Várban

Aznap tette közzé a képviselők számára a Budavári Önkormányzat az új lakásrendelet-tervezetét, amikor a Fővárosi Főügyészség az ATV Híradójának megerősítette, hogy nyomoznak a lakás-bérbeadások ügyében. A Párbeszéd képviselője szerint az új lakásrendelet nem ad megnyugtató válaszokat a korábban is problémás kérdésekre. A Várban nem csak maga a polgármester, hanem több, kormányközeli személy is kedvezményesen bérel önkormányzati lakást.

Hirtelen rájött a budavári polgármester, hogy meg kéne újítani a lakáskiadási szabályokat

Megújítja a lakásbérlésről szóló rendeletét a budavári önkormányzat, ami azért lehet érdekes, mert nemrég írtuk meg, hogy a pályázatokon nagyon sokszor ismerősöknek, fideszeseknek, fontos embereknek jutnak a várbéli lakások, amelyekért a piaci árakhoz képest elég keveset kell fizetni. Az ügyben nyomozás is indult.

Úgy döntött a budavári polgármester, reformra szorulnak a lakáskiadási szabályok

Tavaly év végén írtunk róla, hogy Nagy Gábor Tamás budavári polgármester és családja annyiért béreltek lakásokat a várban, amennyiért külkerületekben se nagyon adnak ki ingatlanokat.
Találatok: [5]  Oldalak:   1