language

Lapok:

HírTv highlight_off

Akták:

Kaszinóváros - Sukoró highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

1.327.000.000 Ft

Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai, valamint pilisi ingatlanok cseréje miatt. 2016. októberében felmentették másodfokon a Sukoró-per két fővádlottját. 2017. júniusában végül három, illetve két es fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit csütörtökön. A harmadfokú ítélet jogerős.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Megküldték a levelet – kedden döntenek Gyurcsányról

Válaszolt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés mentelmi bizottságának Gyurcsány Ferenc ügyében. Rubovszky György, a testület KDNP-s elnöke a küldemény tartalmáról nem mondott részleteket, csak annyit közölt, hogy további iratokat nem csatolt az ügyészség. A mentelmi bizottság kedden dönt a további lépésekről.

Vallomás: Tátrai adott utasítást a jogcím nélküli átutalásra (+videó)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatójára, Tátrai Miklósra vallott a Bábolna-ügyben a ménesbirtok volt ügyvezetője. Azt mondta: a több száz milliós jogcím nélküli átutalásra Tátrai adott utasítást.

Gyurcsány: Orbán meg az ügyészsége börtönbe akar csukni (+videó)

Orbán Viktort vádolja Gyurcsány Ferenc amiatt, hogy a sukorói ingatlanpanama ügyében elszámoltatná az ügyészség. A volt kormányfőt pedig korábban Schiffer András, az LMP frakcióvezetője jelentette fel.
Találatok: [36]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>