language

Személyek:

Katona Tamás highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

MSZP-s feketekassza: megszűnt a nyomozás

Nem állapítható meg a józsefvárosi MSZP pénzügyeinek kezelésével összefüggő bűncselekmény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint, ezért a hatóság megszüntette az eljárást. Az ügy iratait megküldték az ügyészségnek, amely viszont még akár úgy is dönthet, hogy további nyomozást rendel el.

Komássy Ákos: a kasszának csak a színe volt fekete

Az MSZP üzenget és azonnali, mint kiderült, villámgyors vizsgálatot ígér a Magyar Idők által nyilvánosságra hozott józsefvárosi feketekasszaügyben. Komássy Ákos, a párt kerületi elnöke és az ügy egyik főszereplője nem hiszi, hogy létezne a lapunk által idézett hangfelvétel, tagadta, hogy lenne feketepénz a pártnál, a feketekassza pedig csak egy becenév, ami egy feketére festett pénztároló dobozt takar.

Feketepénzek az MSZP „forradalmi” kasszájában

Nem örülök, hogy van feketekassza, de tudom, hogy az élet bonyolult – fogalmazott Katona Tamás, az MSZP pártigazgatója azon a zárt tanácskozáson, amelyen a szocialista párt józsefvárosi szervezetének 2014-es gazdálkodását tekintették át a kerületi politikusok, valamint több meghívott tisztviselő.

Mutyit emleget a józsefvárosi Fidesz

A VIII. kerületi Fidesz szerint az MSZP kerületi elnökének, önkormányzati képviselőjüknek, Komássy Ákosnak a tudtával a szocialisták józsefvárosi szervezeténél "lenyúlják a pénzeket". Szerintük ezt hangfelvétel bizonyítja.
Találatok: [7]  Oldalak:   1