language

Helyek:

Kecskemét highlight_off

Intézmények:

Kecskeméti KSE Sportegyesületeket Működtető Kft. (KSE) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Fiktív nyomozás fiktív számlák után – Az ügyészség eltussolta az 54 milliós csalást

Kecskeméten fiktív marketingszámlákkal költségeztek le 54 millió forintnyi, utánpótlásnak szánt sportcélú céltámogatást. A feljelentőt az ügyészség arról tájékoztatta, hogy a támogatás elszámolása egy nagyobb ügyben már a vádirat részét képezi, ezért nincs ok a nyomozásra. Aztán kiderült, az eset mégsem szerepel a vádiratban. Mire Polt Péter azt válaszolta, hogy félreérthetően fogalmaztak, az esetet kivizsgálták, de nem találtak szabálytalanságot. Pedig az érintett szakágak vezetői nem tudnak semmiféle működési támogatásról, és ki sem hallgatták őket.

Cifra ügyek városa

A Mercedes által fizetett iparűzési adó évekre rendbe tette a város költségvetését, sok helyi mégsem elégedett: a gyár betelepítése ellenére nő a munkanélküliség. Egy város, ahol a fideszes vezetés 2010 előtt gesztust tett a szocialista kormánynak is.

Újabb csavar a KSE-ügyben

Két hónappal lemondása után még az előző ügyvezető vett fel pénzt a számlagyanúba keveredett Kecskeméti KSE sportklub számlájáról - tudtuk meg. A városvezetés azt pedig cáfolja, hogy tartoztak volna, és emiatt nem igényelhettek volna TAO-támogatást.

Gyanús kifizetéseket emlegető sajtó, lemondott fb-tag, vizsgálat az egyesületnél

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere könyvvizsgálatot rendelt el a város tulajdonában lévő sportegyesületnél, amelyben három első osztályú szakosztály működik - közölte Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyeiért is felelős alpolgármestere hétfőn.
Találatok: [5]  Oldalak:   1