language

Helyek:

Kecskemét highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Másfél milliárd forint uniós pénz a Matolcsy-egyetemnek

Összesen másfél milliárd forintos támogatást ítéltek meg idén májusban a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetemnek, ami idén szeptemberben már Neumann János Egyetem (NJE) néven fogadja a hallgatókat. Az elnyert támogatás három projektet foglal magába, egyenként 363, 359 és 842 millió forint értékben. Az EFOP, vagyis az Emberi erőforrás-fejlesztés operatív program keretében elsősorban olyan fejlesztéseket támogat az Európai Unió, amelyek érdemben hozzájárulnak egy intézmény már meglévő oktatási programjának, minőségének és hozzáférhetőségének javításához.

Kínai fokhagymával buktak le a vámosok

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség vádat emelt két pénzügyőr ellen, mert hozzájárultak ahhoz, hogy egy ismeretlen elkövető vámtartozás megfizetése nélkül forgalomba hozhasson kínai fokhagymaszállítmányokat Magyarországon.

Két év börtönt kapott a korrupt felügyelő

Jogerősen két év börtönbüntetéssel, 400 ezer forint pénzmellékbüntetéssel, valamint 50 ezer forint vagyonelkobzással sújtotta a Szegedi Ítélőtábla tegnap azt a korábbi munkavédelmi felügyelőt, aki kisebb összegek fejében különféle szolgáltatásokat nyújtott az általa ellenőrzött és esetenként megbírságolt cégeknek.

Rendőrség által vizsgált cégek a Főtávnál is

Jelenleg is a Főtávnak dolgozik az a Cemi Kft., amelynek BKV-s szerződéseivel kapcsolatban a BRFK nyomozást folytat – adta hírül az Index.

Jobbik: korrupciógyanús a Malom Center építése

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kecskeméti tagjai sajnálattal tapasztalták, hogy városukban az elhíresült kecskeméti Malom Center építése immár a politikai haszonkovácsolás tárgyává silányult és a város lakói a beruházással kapcsolatban a korrupcióra asszociálnak - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében Nagypál Sándor.
Találatok: [6]  Oldalak:   1