language

Személyek:

Gyarmati György highlight_off

Kulcsszavak:

kémkedés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Hat év börtönt kapott Földesi-Szabó László

A korábbi tárgyalás szünetében elmenekült Földesi-Szabó László, ezért a péntek ítélethirdetés közben megbilincselték, úgy kellett végighallgatnia, hogy hatévi börtönbüntetést kap.

Részben felmentették Laborc Sándort

Bűncselekmény hiányában felmentette a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját több vádpontban. Az ügynek nincs vége, mert a ítéletnek ezt a részét az ügyészség nem fogadta el, a döntés másik része pedig a magántitok megismerése miatt elmarasztalt vádlottnak nem tetszett.

Jakubinyi őrizetben

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztályának nyomozóját, Jakubinyi Róbertet röviddel azután, hogy magyar elfogatóparancs alapján Bécs kiadta őt Magyarországnak – értesült a NOL.

Egymásért-ügy: újabb kérdés a rejtélyes adományozásról

Az Egy-Másért Alapítványt furcsa körülmények között több száz millió forinttal támogató CBA-cégcsoport egyik tagjának vezetője is magas állami kitüntetésben részesült október 23-án Schmitt Páltól. A hvg.hu kíváncsi lett volna, ki és milyen szempontok alapján terjesztette fel elismerésre Baldauf Lászlót, egyelőre v árjuk a választ a köztársasági elnök hivatalától.

Vallomás: megfenyegették Galambos Lajos fiát?

Hivatali visszaélés és kényszervallatás miatt tett feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa ellen ifjabb Galambos Lajos, mert szerinte törvénytelen módon akartak tőle információkat kicsikarni az édesapja ellen folyó üggyel kapcsolatban.

Egy másik titkos ügyben is kihallgatták Galambos Lajost

Egy újabb büntetőügyben hallgatták ki Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját pénteken a Budapesti Katonai Ügyészségen. Ebben az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

Egy szlovák nő és ázsiai üzletek - milyen közös titkaik vannak Szilvásyéknak?

Két elvarratlan külföldi szál is maradt abban a csalási ügyben, amelyhez valamilyen köze volt a múlt héten kémkedéssel meggyanúsított titkosszolgálati vezetőknek és Szilvásy György korábbi titokminiszternek is. A titkosszolgálatokkal együttműködő Egymásért Alapítvány Pozsonyban működtetett egy tisztázatlan feladatú irodát, és állítólag rendőri vezetőkig érő ázsiai vámcsalásokról is tudomásuk volt.
Találatok: [8]  Oldalak:   1