Megújítjuk a sajtóadatbázist. Mondd el, milyennek szeretnéd!
language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2500]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Uniós- és közpénzből épített saját magának vendégházat Pétervására fideszes polgármestere

50 millió forint uniós támogatásból épített falusi vendégházat Pétervására fideszes polgármestere. Ez már a sokadik olyan turisztikai beruházás a környéken, amire ő, vagy családtagjai nyertek uniós és költségvetési támogatást. Eged Istvánt a helyszínen találta Hadházy Ákos. A polgármester előbb azt mondta a független képviselőnek, hogy takarítja a házat, majd mikor szembesítették vele, hogy munkaidőben van, azt mondta, a betegszabadságát tölti.

Több száz millió forint, az összes tavalyi támogatás majdnem 10 százaléka landolt a NER-nél

Fideszes polgármesterek és parlamenti képviselők alapítványai is bőven kaptak a Magyar Falu Program civil pénzeiből.

A NAV elnöke kormánybiztosként felügyeli a területet, ahol mostohatestvére-üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő

Vágujhelyi Ferencet és Lévai Tibort összeköti más is. Az Adria-Duna Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nevű családi cégben Vágujhelyi Ferenc az egyik tulajdonos, Lévai Tibor az egyik ügyvezető. Mindez azt jelenti, az adóhatóság elnöke kormánybiztosként olyan állami informatikai területeket is felügyel, ahol mostohatestvére és üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő. A programozó matematikusként végzett Vágujhelyi pénzügyi rendszerfejlesztőként kezdte szakmai pályafutását, rövid ideig információbiztonsági szakértőként dolgozott az ÁPV Rt-nél, az első Orbán-kormány idején 1999-től 2002-ig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese, majd a Fidesz következő kormányalakításáig saját önéletrajza szerint a Professzionál Informatikai Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, amelynek jelenleg szintén Lévai Tibor a vezérigazgatója. A céget a 2004-es nyugdíjbiztosítóval kötött rendszerfejlesztő keretszerződésben a NAS Kft. alvállalkozójaként jelölték meg. A vállalkozás ma is gyakori partnere az államigazgatásnak.

Mészáros Lőrinc már most kapott az EU-s helyreállítási alapból, pedig a pénz még meg sem érkezett

A pályázatok több mint fele bölcsőde- vagy óvodaépítésre, fejlesztésre irányul, de ezek közül csak kevesen kaptak előleget.

Százmilliót kértek egy miniszter lefizetésére

Három férfit vettek őrizetbe, egyikük azt is állította az átvert vállalkozónak, hogy bizalmi kapcsolata révén kétmillió forintért közbenjár Polt Péter legfőbb ügyésznél és eléri, hogy a cégvitával kapcsolatban induló büntetőeljárás is az ő érdekeiknek megfelelően alakuljon.

A magyar adófizetői pénzzel kitömött Alapjogokért Központ nem közvetlen anyagi javakért tolhatta be Orbán Viktort

A magyar adófizetői pénzzel kitömött Alapjogokért Központ nem közvetlen anyagi javakért tolhatta be Orbán Viktort a CPAC felszólalói közé
Találatok: [2500]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>