Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Helyek:

Keszthely highlight_off
Találatok: [42]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Az Erzsébet-programon is százmilliókat kaszálnak Mészárosék

490 millió forintot kapott az Erzsébet-programból az a két, Mészáros Lőrinchez, illetve Tiborcz Istvánhoz köthető hotel, amely kizárólag a programban részt vevők számára nyitott ki tavaly nyáron – tudta meg a hvg.hu. Erre a két szállóra rengeteg panasz érkezett, ezután próbáltuk megtudni, mekkora összeghez jutottak a működtetők. Elsőre nem adták ki az adatokat, azokat végül azután küldték el, hogy az adatvédelmi hatósághoz fordultunk.

Zűrös fővárosi cégeket juttat előnyhöz Garancsi nővérének cége Keszthelyen

Az egyik állítólagos pályázó nem is tudott arról, hogy bejelentkezett volna a keszthelyi óvoda felújítására, míg a nyertes olyan magas árajánlatott tett, ami jelentősen meghaladta az uniós forrás kereteit. A kivitelező ráadásul egy zűrös hátterű cég, mégis rendre sikerrel szerepel a város közbeszerzésein. A nem egyedi esetet már az egyik fideszes képviselő is szóvá tette.

Fideszes képviselő akadt ki a Keszthelyen elszórt százmilliók miatt

Ifi Ferenc egy önkormányzati ülésen sokallt be: nem akar több átláthatatlan pályázatot, amire nyertesként is ráfizet a város.

Cenzúrázta a Fideszt kritizáló kommenteket Keszthely önkormányzati lapja

Tegnap jelentették be Keszthelyen az őszi önkormányzati választásokon induló fideszes képviselő-jelölteket, amiről a helyi önkormányzati lap is beszámolt. A hír kikerült a lap Facebook-oldalára is, amikor azonban a kormánypártokkal szemben kritikus kommentek jelentek meg a poszt alatt, az oldal kezelői elkezdték eltüntetni azokat.

A nagycsaládosoknak megteszi a lepusztult szálloda és a paraván mögötti ebéd is

Nem a Club Aliga az egyetlen, ahol cefet körülmények várják az Erzsébet-programban üdülő nagycsaládosokat – derült ki olvasóink változatlanul ömlő leveleiből. Hasonlóan áldatlan állapotokról számoltak be az egyesek által szellemkastélynak gondolt keszthelyi Hullám Hotelban nyaralók, a hévízi Helios Szállóban pedig ugyan jó körülményeket találtak, de megalázó tapasztalatot szereztek az üdülők.

"Ahol Rogán Antal megjelenik, nem árt óvatosnak lenni" – a NER viheti a Balaton maradékát

Villámgyorsan lenyomta a kormány a 21 Balaton-környéki önkormányzat torkán a balatoni hajózás visszaállamosítását. A települések lényegében maguknak köszönhetik, hogy hamarosan úgy táncolnak majd, ahogyan a kormány fütyül.

Balaton-parti pénzszórás csókosoknak

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program eddigi két legnagyobb milliárdos nyertese ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz köthető.

Politikai okokból lefújták a rászoruló gyerekek pizzapartiját

Molnár egy civil társasággal magánemberként szeretett volna tartani egy karácsonyi pizzapartit rászoruló gyerekeknek. Személyesen felkérték a helyi általános iskolák igazgatóit, hogy gyűjtsenek össze gyerekeket (iskolánként kb. húszat, összesen százat), akiknek rendezhetnek egy kötetlen délutánt pizzával, táncházzal, bűvésszel, hogy kicsit kiszakadjanak a közegükből, és jól érezzék magukat. Az eseményre magánemberek felajánlásaiból több mint százezer forint összejött, a vendéglátósok felajánlottak ingyenpizzát, a művészek ingyen vállalták a fellépést, és a helyi vendéglátóipari iskola vezetője is belement, hogy megtarthatják a menzateremben az estet. AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJE NÉHÁNY NAPJA AZONBAN TELEFONON KÖZÖLTE MOLNÁRRAL, HOGY POLITIKAI OKOK MIATT NÁLUK NEM BONYOLÍTHATJÁK LE A RENDEZVÉNYT.

Tiborczék és Mészárosék felvásárolták a keszthelyi Balaton-partot, de egyelőre hagyják rohadni

A Hullám és a Helikon is inkább Tiborcz István és környéke érdekeltsége, Mészárosék a Hotel Viát és Hotel Balatont vették meg. Övék a Zala kemping és a jachtkikötő is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a most lezárult szezonban már szinte az egész keszthelyi Balaton-part a NER-bárók kezében volt.

Nem jött össze a hatalmas spórolás, ami az Elios-nak milliárdokat ért

„A magyar települések több tízmillió forintot spórolnak meg az éves rezsiköltségükből [...], ez egy jó beruházás volt”. Ezzel védte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára azokat a közvilágítás korszerűsítésére kiírt pályázatokat, amelyeken 2012 után több mint tízmilliárd forintot nyert az Elios, az a cég, amely a beruházások idején Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozott. Ezeknél a pályázatoknál tárt fel súlyos szabálytalanságokat az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF és nyomozást indított miattuk a magyar ügyészség is.
Találatok: [42]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>