language

Helyek:

Keszthely highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Árulja a fideszes önkormányzat a keszthelyi sörházat, amit uniós pénzből kezdtek el felújítani

850 millió forint uniós forrásból tervezte felújítani Keszthely fideszes önkormányzata azt a műemlékvédelem alatt álló épületet, amelyben a tervek szerint kézműves sörfőzde, sörterasz és szövetkezeti bolt épült volna. A projektet elvileg 2020 végén fejezték volna be, de 2021 júniusára eljutottak oda, hogy az önkormányzat 601 millió forint induló vételárért elkezdte árulni a Reischl-féle sörházat.

A volt fideszes polgármester megkötötte, a jelenlegi felbontotta a felújítási szerződéseket Keszthelyen

Két beruházás szerződését már felmondta, egy másikét pedig a napokban bontja fel Keszthely fideszes városvezetése, miután az összesen több mint másfél milliárd forintos projektek alig haladnak.

Rendőrségi és OLAF-vizsgálat is folyik keszthelyi uniós beruházások miatt

A korábbi fideszes vezetés a városi beruházások nagy részét egyetlen cégre bízta, de a kivitelező alig halad. Ezért már nemcsak a helyi ellenzék, de a mostani kormánypárti polgármester is feljelentést tett az ügyben.

A part lesz zöldebb, vagy a NER-lovagok kapnak zöld utat Keszthelyen?

Kiemelt fejlesztési területté nyilvánította Keszthely teljes Balaton-partját a város fideszes polgármestere, Nagy Bálint. A helyi ellenzék és a városvédők attól tartanak: a közelmúltban jó néhány parti területet megszerző körök, vagyis a Mészáros- és Tiborcz-közeli NER-érdekeltségeknek biztosít zöld utat ez a járványhelyzetben hozott egyszemélyi városvezetői döntés.

A járvány farvizén nyitottak utat Tiborcz-közeli beruházásoknak Keszthelyen

A fideszes polgármester a járványhelyzet adta lehetőséget kihasználva egy személyben kiemelt fejlesztési területté nyilvánította azt a partszakaszt, amelyen Tiborcz István köreihez köthető idegenforgalmi szolgáltatások vannak. A beruházások ellen már többször tiltakoztak helyi civilek.

Zűrös fővárosi cégeket juttat előnyhöz Garancsi nővérének cége Keszthelyen

Az egyik állítólagos pályázó nem is tudott arról, hogy bejelentkezett volna a keszthelyi óvoda felújítására, míg a nyertes olyan magas árajánlatott tett, ami jelentősen meghaladta az uniós forrás kereteit. A kivitelező ráadásul egy zűrös hátterű cég, mégis rendre sikerrel szerepel a város közbeszerzésein. A nem egyedi esetet már az egyik fideszes képviselő is szóvá tette.

"Ahol Rogán Antal megjelenik, nem árt óvatosnak lenni" – a NER viheti a Balaton maradékát

Villámgyorsan lenyomta a kormány a 21 Balaton-környéki önkormányzat torkán a balatoni hajózás visszaállamosítását. A települések lényegében maguknak köszönhetik, hogy hamarosan úgy táncolnak majd, ahogyan a kormány fütyül.

Nem jött össze a hatalmas spórolás, ami az Elios-nak milliárdokat ért

„A magyar települések több tízmillió forintot spórolnak meg az éves rezsiköltségükből [...], ez egy jó beruházás volt”. Ezzel védte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára azokat a közvilágítás korszerűsítésére kiírt pályázatokat, amelyeken 2012 után több mint tízmilliárd forintot nyert az Elios, az a cég, amely a beruházások idején Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozott. Ezeknél a pályázatoknál tárt fel súlyos szabálytalanságokat az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF és nyomozást indított miattuk a magyar ügyészség is.

28-ból 8 OLAF-levelet adtak ki nekünk az Elios-ügyben érintett települések, 9 település nem is válaszolt

Az Átlátszó adatigénylését Szekszárd az OLAF-ra hivatkozva megtagadta, Jászberény, Szolnok és Zalaegerszeg pedig azt válaszolta, hogy megkérdezik Polt Pétertől, hogy kiadhatják-e az EU csalás elleni hivatalától kapott levelet a települések közvilágítási projektjeinek vizsgálatáról. Kilenc település semmit nem válaszolt az adatigénylésünkre.

Így kaptak Tiborczék szabad utat a milliárdokhoz

Büszke üzenet fogadja az Elios Innovatív Zrt. nevű energetikai cég honlapjának látogatóit. Azt írják: a vállalkozás a “szakmai eredményeinek és kiváló szakembergárdájának köszönhetően” vált “Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő energetikai cégévé”.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>