language

Személyek:

Keszthelyi András highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”

Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg.

Maffiózó vagy politikai kalandor?

Ma első fokon lezárják a szocialista Zuschlag János és társai büntetőügyét.

Fidesz: van miről beszélnie Mesterházynak a Zuschlag-perben

A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben.

Zuschlag-per: kihallgatják Gyurcsányt

Elrendelte a Bács-kiskun Megyei bíróság az ifjúsági ügyekkel foglalkozó minisztériumok vezetőinek és vezető beosztású munkatársainak tanúkihallgatását.

Zuschlag-ügy: találgatás, hogy kihallgatják Gyurcsányt

Több keddi napilap is tudni véli, hogy hamarosan Gyurcsány Ferencet is kihallgatják a Zuschlag-ügyben, a Hírlap szerint a miniszterelnököt még a héten kihallgatják, ezeket a híreket csupán találgatásnak tartja az ügyészség.

Zuschlag hallgat, Gyurcsány Ferenc beszélhet

Információink szerint a Zuschlag-ügyben akár ezen a héten tanúként hallgathatják ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, a későbbiekben pedig Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős minisztert.
Találatok: [6]  Oldalak:   1