language

Akták:

A Fudan Egyetem budapesti campusa highlight_off

Helyek:

A Fudan Egyetem budapesti campusa

A Fudan Egyetem budapesti campusa

A Kvassay Jenő út - Kelebiai vasút - Soroksári-Duna-ág által határolt Nagyvásártelepet az állam a tervezett budapesti olimpia céljaira vásárolta meg, a pályázat visszavonása után azonban a fővárosi egyetemisták lakhatását elősegítő Diákváros tervezése kezdődött meg itt, erről látványtervek is születtek. 2021-ben az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot azonban Semjén Zsolt már a Fudan Egyetemről (és az ehhez létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítványról) szóló javaslattal együtt nyújtotta be, a két javaslatot egyszerre szavazta meg a Parlament. Az eredeti koncepció szerint a kijelölt terület egésze a diákok elhelyezését volt hivatott szolgálni, ám a Fudan Egyetemmel közös javaslat szerint a területnek már csupán egy kis részét kapta volna meg a Diákváros.

Az alapítványt a Fővárosi Törvényszék aznap vette nyilvántartásba, amikor a választási bizottság hitelesítette a vagyonátadást támadó, ellenzéki kezdeményezésű népszavazási kérdést. Az alapítványok bejegyzéséért felelős Palkovics László, akkori innovációs miniszter az alapítvány bejegyzésére Sárhegyi Zoltánt bízta meg. Sárhegyi 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) fideszes delegáltja, ügyvédi irodája a gyakran kap kormányzati megbízásokat. Az Átlátszó cikkéből kiderül, hogy az elfogadott törvény nyomán a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványt augusztus 30-án jogerősen bejegyezték. A kormány 14 milliárd Ft értékű ingatlant és pénzt adott az alapítványnak ingyenes alapítói vagyonjuttatással. Az alapító okirat szerint „az alapító (…) az alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza”. Az elfogadott törvény értelmében a Diákváros megépítését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak nyilvánították. Az építkezéssel kapcsolatban az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft. részére adták az ingatlanokat, illetve ők vették át a beruházás felügyeletét a korábban a Diákvárost tervező, Fürjes Balázs-féle Budapest Fejlesztési Központtól. 

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Palkovics László lemondása óta Csák János, kulturális és innovációs miniszter, a további tagok:

  • Szilas Cecília, korábbi pekingi nagykövet, majd helyettes államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó,

  • P. Szabó Sándor, a közszolgálati egyetem Kína-tanulmányok tanszékvezetője,

  • Szászi István, a Bosch-cégcsoport magyarországi vezetője

  • Palotai Dániel, az MNB volt igazgatója

Az alapítvány felügyelőbizottságának tagjai:

  • Kállay György Kristóf, az Államkincstár informatikai elnökhelyettese,

  • Deli Petra Eszter, ügyvéd (ő abban az űrtávközlési CarpathiaSat Zrt.-ben is fb-tag, ahol a magyar állam üzlettársa Sárhegyi István, Sárhegyi Zoltán ügyvéd fia)

  • Wu Jiang, a CECZ-csoport vezére és a kínai-magyar kereskedelmi kamara alelnöke. A CECZ a kormány vitatott COVID-beszerzéseiben is szerepet vállalt, tulajdonosán, a  Jiwu Research kutatóintézeten keresztül pedig a Fudan Egyetemhez kapcsolódik.

Az alapítvány korábbi gazdasági igazgatója, Bertáné Dr. Bényi Krisztina a HVG szerint dolgozott a Csongrád Megyei Kormányhivatalban, 2015-től a Miniszterelnökség tagjaként főosztályvezetőként, később titkárságvezetőként, majd 2018-2020 között a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkár volt, felsőoktatási tapasztalata azonban nincs. A 2021-es éves mérlegbeszámolóból kiderült, hogy ennek ellenére az egyelőre nem működő Fudan Egyetem alapítványának főigazgatójaként havonta 1,75 millió forintos fizetést kapott. Az alapítványban indulása óta több személyi változás is történt: Bertáné Bényi Krisztinát lefokozták főigazgató-helyettesnek, helyére a Mediaworks-médiabirodalom egykori vezérigazgatóját, Szabó Lászlót helyezték, akit pedig a Pegasus-ügyben is érintett, kezdettől kuratóriumi tag Szilas Cecília váltott posztján. Nem világos, hogyan kapcsolódik a projekthez Horváth Levente – az alapítvány korábbi, azóta szintén leváltott kuratóriumi tagjának – felesége, Niu Shan, aki hárommillió forintos alaptőkével megállapította a Fudan Magyarország Kft.-t.

2023 tavaszán kiderült, hogy a Fudan-projekt Gulyás Gergely szavaival élve “a beruházási stop áldozata lett” és “egyelőre” nem történik előrelépés a projektben, Csák János minisztériumának álláspontja szerint csupán jegelik a beruházást – a tárca tájékoztatása alapján legkésőbb 2024. június 30-ig elkészül a beruházás költségterve. Az egyelőre nem működő kampuszt fenntartó alapítvány jelentős forrásokat emészt fel – 2022-ben például összesen 123 millió forintot költöttek fizetésekre.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Újabb főigazgató-csere a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítványnál

Vezetőcserét hozott az új év a nem létező és bizonytalan jövőjű Fudan Egyetemet fenntartó közalapítvány élén. Mindössze 9 hónap után távozik innen és a kuratóriumból is az eddigi főigazgató, akinek a helyét Csák János miniszter egy tanácsadója vette át.

Milliókat fizet bérre a nem létező Fudan egyetem alapítványa, amelynek új vezetője a Pegasus-listán is szerepelt

Működése láthatatlan, jövője kérdéses, de a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány tavaly így is 123 milliót költött fizetésekre. Nemrég megint kádercserék voltak: kirúgták a főigazgatót és eltávolították az egyetem egyik ötletgazdáját, fő támogatóját is. Közben a kínai egyetem tulajdonában álló, kapcsolódó magyar cég veszteséges lett.

Visszacsempészheti a kormányzat az elvileg már lefújt Fudan-beruházás tervét

Meglepőt állított Vitályos Eszter államtitkár a Fudan Egyetem beruházásáról: ez alapján vagy nem tudja, amit már Gulyás Gergely miniszter egyszer bejelentett, hogy a beruházási stop miatt lefújták a tervet, de az is lehet, hogy csak jegelik – utóbbira utal egy magyar-kínai kormányközi megállapodás szövege is.

Bedőlt a budapesti Fudan Egyetem terve, de nehéz lesz megszabadulni a közpénznyelő alapítványtól

A kormányzat egyelőre lefújta a Fudan Hungary Egyetem beruházását, amelyre számos oka volt, mindenesetre a projekthez kapcsolódó alapítvány, amely eddig egy nem létező egyetem fenntartójaként égette a közpénzt, most végleg feleslegessé vált. Megszüntethetnék, de kiderülhet, hogy ez nem is olyan egyszerű. A politikai kudarc mellett 20 milliárd forint és pár zsíros állás a tét.

Négy hónap alatt 55 milliót égetett el a nem is létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány

A főigazgatóra több mint 4 milliót, más tisztségviselőkre 19 milliót, jogászokra 22 milliót költött el a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány fennállása első hónapjaiban.

Szeretettel Kínának: a kormány trükközéssel szerez földet a Fudan Egyetemnek

A hitelt és a munkásokat Peking intézi, a tanárok tízszer annyit kereshetnek, mint az ELTE-n, az állam által fizetett oktatásról nincs szó, a tandíjat viszont nem a magyar pénztárcákhoz szabják.

A Palkovics-trükk: így nyomja le ellenfeleit a kormány végrehajtóembere

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, a CEU, valamint a modellváltó egyetemek után ezúttal a Diákváros-projekt érdekeltjei kapnak ízelítőt, hogy milyen is az, amikor Palkovics a szavát adja valamire. Az innovációs és technológiai miniszter hétfőn egyeztetett a főváros vezetőivel a Fudan Egyetem kampuszának sorsáról, a jelek szerint pedig továbbra is csak azt érdemes elhinni Palkovicsnak, ami már megtörtént.

Mégis osztoznia kell a területen a Fudan Egyetemnek és a Diákvárosnak

Bár korábban a kormány azt állította, hogy a Fudan nem vesz el területet a Diákvárostól, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a két beruházás egy komplexumként épül meg, a sportcsarnokot és a konferenciaközpontot közösen kell majd használniuk. A benyújtott törvényjavaslat már ki is jelöli, hogy mely állami tulajdonú területeket kapná meg ingyen az egyetemet fenntartó Fudan Hungary Alapítvány.

Több száz milliárddal megterheli az idei költségvetést a Fudan Egyetem

Nem vesztegeti az időt a kormány a Fudan Egyetem létrehozásával kapcsolatban: nagyjából egy héttel azt követően, hogy a kormány aláírta az intézmény létesítését célzó stratégiai megállapodást, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban már elő is írták, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter AZONNAL TEREMTSEN ELŐ 400 MILLIÁRD FORINTOT A 2021-ES KÖLTSÉGVETÉSBEN az egyetem létesítéséért felelős, újonnan létrehozandó, teljes mértékben állami tulajdonú, zárt körű részvénytársaság számára. Ugyanakkor a parlament által jelenleg is tárgyalt költségvetésitörvény-módosításban, amellyel a kormány a 2021-es büdzsét szeretné a valósághoz igazítani, még nyoma sem volt annak, hogy mekkora összeget igényel a Budapest Diákváros projekt, de főleg az annak részeként kezelt Fudan Egyetem létrehozása. Arról, hogy a Pénzügyminisztérium hogyan és milyen egyéb előirányzatok terhére rótt elvonással teremtené elő a szükséges összeget, kérdeztük a tárcát is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Orbán áthelyezi a súlypontot: az orosz botrányok miatt Kínának árulja ki az országot

Kínai hitelből kínai vállalatok építhetnek kínai egyetemet Budapesten. A Fudan-projektnél látványosabban aligha jelezhetné Orbán Viktor, hogy a rizikóssá váló moszkvai kapcsolatokon némileg lazítva Peking előtt nyitja meg az országot.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>