language

Helyek:

Kiskunmajsa highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Uniós pénzeső a magyar félsivatagra: Homokhátság, a záportározó-nagyhatalom

Miért épülnek sorra záportározók egy félsivatagban? Ráadásul homokgáttal, úgy, hogy az esővíz-elvezető csatornák sincsenek bekötve? Hát az uniós támogatás miatt. Tíz éve még minden falu játszótérre pályázott, hat éve a kilátó volt a sláger, mostanság pedig a záportározók futnak nagyot. Történet egy kétszázmilliós gödörről, amelyet a Kiskunsági Nemzeti Park területén ástak, és amelynek még érvényes vízjogi üzemeltetési engedélye sincs. Az elmúlt években legalább 14 víztározó vagy záportározó épült az alföldi Homokhátságon és környékén, ahol már három éve nem esett komolyabb eső. A tájegységet az ENSZ 2020-ban hivatalosan is félsivataggá minősítette. Ez azonban nem zavarta a települések vezetőit, akik a belvíz és a villámárvizek megelőzésére hivatkozva pályáztak uniós pénzre. A természetvédők szerint a zsombói uniós projekt több kárt okozott, mint hasznot.

A Mi Kacsánk. Szabó Bálint vs. Toroczkai László a víziszárnyastartók bizalmáért

Miért ne járna a 10 százalék jutalék annak is, aki kitapossa az államból az állatjóléti támogatást? – kérdezik a liba- és kacsatartók. Szabó Bálint volt az emberük, az augusztus 20-i, meghiúsult gazdatüntetés fő szervezője, aki ma már nem veszi fel a telefont akárki kacsásnak. Most Toroczkai László ajánlotta nekik: segít, ingyen.

A jótállás lejárta után erősen pusztul a kormánykedvenc Duna Aszfalt által felújított út

2012-ben politikusok tömege avatta a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza közötti utat, aminek a teljes felújítására 3 milliárd forintot költöttek. A kivitelezést kormányközeli céget vitték, köztük a Duna Aszfalt. Az út újra töredezett, a megrendelő közút szerint az állapota megfelel egy 7 éves úténak.

Máris kátyúsodik a kampányhajrában átadott 120 milliós földút

Három nappal az önkormányzati választások előtt avatták fel államtitkárral, országgyűlési képviselővel a Kiskunmajsa-Szank közötti stabilizált földutat. A napokban megnéztük: az alig több mint másfél hónapos, 120 millióért elkészült út sok helyen kátyúsodik, pedig a tél még csak most következik. Az önkormányzat szerint minden rendben.

Újabb vádemelés Kolompár Orbán ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vádat emelt Kolompár Orbán, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) kiskunmajsai elnöke ellen, mert négymillió forintot fizetett ki egy pályázathoz szükséges felmérésért, amely soha nem készült el.

Ilyen sokat érnének Kolompár Orbán tanácsai?

Határozatlan idejű tanácsadói szerződést kötött Kiskunmajsa Kolompár Orbánnal – derítette ki a Lánchíd Rádió. A többszörösen perbe fogott korábbi országos cigányvezető tapasztalataival magyarázta a bruttó százezret fizető munkát. Sokan azt beszélik, hogy az egyezség a mostani polgármester hatalomra segítésének honoráriuma.

Pályázati csalással vádolják Kolompár Orbánt

A Kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán ellen. Egy kiskunmajsai szervezet vezetőjeként 2005-ben 7,2 millió forint pályázati támogatást vett fel...

Megvádolták Kolompár Orbánt

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolta meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, valamint három társát.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>