language

Személyek:

Böszörményi-Nagy Gergely highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Novák Katalin zsebre vágta a magyar szupertehetségek programját

Idén több mint 4 milliárd forintot osztanak ki a Nemzeti Tehetség Program keretein belül, de a korábbiakkal ellentétben a pályázatok több mint fele meghívás szerint bonyolódik, azaz előre megvan, hogy ki nyerhet, és mennyit. Az elmúlt években Novák Katalin intézte a programot, de mivel köztársasági elnök lett, az a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumnál maradt. A köztársasági elnök szerelemprojektjét, a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot így kiszervezték egy, a köztársasági elnök által februárban alapított alapítványhoz, és rögtön közel 200 millió forinttal több is jutott nekik.

Ilyenekre költötték el a Digitális Jólét Program milliárdjait

Ez a jellegzetesen magyar áldigitális folyamat annyira megtörte a szülőként érintett Hadházy Ákos képviselőt, hogy fogta magát és utánanézett, mi készült el a 15 milliárd forint uniós pénzből beindított Digitális Jólét Program (DJP) eddigi története során.

Böszörményi-Nagy Gergely cége havi 536 ezer forintért ad tanácsokat a Miniszterelnökségnek

A Design Terminal vezetője a többségi tulajdonosa a CreaCity Kft.-nek, ami jövő május végéig “kormányzati stratégia kidolgozását támogató szakmai tanácsadást nyújt” Gulyás Gergely minisztériumának.

Ingyen adták a Design Terminált

Minden jel szerint értéktelennek tartotta a Fidesz–KDNP-kormányzat a 2014-ben kiemelt kormányzati háttérintézménnyé alakult Design Terminált, ugyanis tavaly teljesen ingyen kerültek magánkézbe a szervezet értékei – értesült a Magyar Nemzet. Az immár nonprofit cégként üzemelő kreatív központ egyik tulajdonos-ügyvezetője, Böszörményi-Nagy Gergely lapunknak elmondta: nem kellett megvásárolniuk a Design Terminált, ugyanis az állam jogutód nélkül megszüntette a szervezetet mint állami háttérintézményt. Ezért magáncéget alapítottak, s mivel a Design Terminál neve, brandje és know-how-ja nem állt szellemi tulajdonvédelem alatt, ezeket nem kellett megvenniük. Mint mondta, magukkal vitték az új cégbe a humán tőkét, vagyis a stábot, csupán néhány informatikai eszközért és bútorért kellett fizetniük.
Találatok: [5]  Oldalak:   1