language

Intézmények:

Build It Mérnökiroda Kft. highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

2 milliárdból felújított épületet alakítanak át 1,4 milliárdért az MCC-nek Szegeden

Három éve áll befejezetlenül az egykori Bartók Művelődési Ház Szegeden, ahová az orvosbiológiai kutatások iránt érdeklődő tehetséges fiatalok felkarolását végző Nemzeti Tudósképző Akadémia kollégiuma szeretett volna beköltözni. Pénzhiány miatt a kétmilliárdos beruházás azonban torzó maradt. Most további 1,4 milliárdból az épületben oktatási központot hozhat létre a sokak által fideszes káderképzőnek tartott, magát inkább tehetséggondozó intézményként aposztrofáló Mathias Corvinus Collegium Alapítvány.

Változtattak a terveken, 2 milliárddal drágul a Tisza-kastély felújításának első üteme

Tavaly ősszel a kormány minden indoklás nélkül 4 milliárd forinttal megemelte a geszti Tisza-kastály felújítására szánt keretet. Akkor nem lehetett tudni, hogy miért, de a közbeszerzési értesítőből most kiderült: módosítottak az eredeti terveken, és egy későbbre tervezett munkát előre hoztak. Ezzel azonban a kiadások is megnőttek, méghozzá 2 milliárd forinttal. Egyúttal a határidők is módosultak: másfél helyett nagyjából három évig tarthat az építkezés.

A megszorítások közepette kap újabb 4 milliárd forintot a geszti Tisza-kastély

Indoklás sem szerepel abban a friss kormányhatározatban, ami szerint az Orbán-kabinet a geszti Tisza-kastély felújítása első ütemének költségét 6,9-ről közel 11 milliárd forintra növeli. A pénzügyminiszteren kívül Lázár János építési és beruházási miniszter a felelős, akinek kormánybiztossága alatt folyamatosan csúszott és drágult a projekt.

Kétmilliárdért épít piacot Móron a NER-cégek oldalán felbukkanó vállalkozás

A BUILD IT Mérnökiroda Kft. pár nap alatt két, milliárdos nagyságrendű közbeszerzést is elnyert. A vállalkozás korábban együtt dolgozott Tiborcz István volt üzlettársának, Paár Attilának a cégével is. A kft. éves forgalma öt év alatt 112 millió forintról 4,2 millárdra nőtt.

Tiborcz üzlettársának cége 5 milliárdért újíthatja fel a geszti Tisza-kastélyt

Nettó 4,9 milliárd forintos ajánlattal a győri West Hungária Bau (WHB) Építőipari Kft. és a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. kettőse nyerte el a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint.

A letelepedésikötvény-biznisz kulcsfigurája támogatta Mészáros Lőrinc alapítványát

A volt felcsúti polgármester két alapítványt is létrehozott az elmúlt években, melyekkel a környékbeliek lakhatását és tanulmányait támogatja. Az eddig jól prosperáló szervezetek tavaly azonban már nagyon felemás évet zártak.
Találatok: [6]  Oldalak:   1