language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Intézmények:

Visual Europe Group Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Három év alatt 714 százalékos növekedés - mit tudnak ezek a NER-cégek?

A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel – ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt.

Balásy Gyula cégeinek legalább 85 milliárd forintnyi munkát adott az állami országimázs cég

Elhúzódó pereskedés után jogerősen is pert nyert a K-Monitor a Visit Hungary nevű állami országimázs cég ellen, amelyet a kampányrendezvénynek használt „Hacacáré” koncertekkel és az augusztus 20-i karnevál és tűzijáték költségeinek titkolásával ismerhetett meg a nyilvánosság.

Bukdácsol a rendezvénypiac, de a baráti cégeket így is tízmilliárdokkal tömik ki Orbánék

Miközben a két éve dühöngő világjárvány miatt alig-alig akadnak már rendezvények, az állam több tízmilliárd forint értékben bízta meg az Antenna Hungáriát szervezési feladatokkal. Ezeket aztán a cég el sem végzi, hanem továbbpasszolja Balásy Gyula érdekeltségeinek.

112,9 milliárd forintot osztott ki tavaly a Rogán Antal alá tartozó hivatal kommunikációra és rendezvényekre

Újabb keretmegállapodás érkezik, nyertese egy nyíltan a Fidesszel szimpatizáló üzletember. 2014-ben, takarékossági okokkal indokolva állították fel a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt. A szervezet tavaly három nagy keretszerződése terhére több mint 110 milliárd forintnyi megbízást osztott ki. Mindössze néhány hónappal az országgyűlési választások előtt a hivatal újabb keretszerződést ítélt oda, így egy esetleges kormányváltást követően is egy nyíltan Fidesz-szimpatizáns üzletember cége hozhatja tető alá legalább ezer állami szervezet rendezvényeit.

Zenélhetnek, csak jó lenne még hozzá egy fotó a helyi fideszessel

Őszi Hacacáré néven jelentett be a kormány országos rendezvénysorozatot, amellyel az összetartozást és a bajba jutott zeneipart kívánják megsegíteni. Csakhogy hamar kiderült, hogy a rendezvényeket véletlenül sem ellenzéki, hanem fideszes vagy független vezetésű településeken tartják, a fellépő zenészeket pedig a helyi politikusok reklámtáblának használnák. A Magyar Turisztikai Ügynökség – amelynek logója szerepel a programsorozat honlapján – nem hajlandó elárulni, hogy mennyi pénzből és kik bonyolítják le a közpénzből szervezett állami road show-t. Zeneipari szereplők szerint valójában egy Raktárkoncert 2.0-ról van szó.

Az ELTE-s gólyatáboros botrányba belebukott egykori HÖK-elnök cégei taroltak a kulturális alap pályázatán

A pályázat azért is érdekes, mert ez az első, hogy a korábbi óbudai polgármester, Bús Balázs már az NKA alelnökeként felügyelhette a folyamatokat. Az más kérdés, hogy már a pályázat kiírása és elbírálása sem ment zökkenőmentesen, a pályázati nyertesek között pedig érdekes összefonódásokra leltünk. Például felbukkant három céggel is az egykori ELTE HÖK-elnök, Bubla Áron, aki 2013-ban bukott bele egy gólyatábori szexuális zaklatási botrányba, amit megpróbált eltussolni. Demeter zenekarában is volt olyan, aki jól járt a pályázaton.

Magukat minősítik

Az előbbi alapítvány elsősorban a szálloda- és vendéglátóipar vállalkozóit képviseli, kuratóriumi elnöke, Princzinger Péter 2017-ben az akkor újonnan felállt MTÜ-től igazolt át, de a testület tagjai között van az MTÜ vezérigazgató-helyettese, Könnyid László is. Kuratóriumi tag Somlyai Zoltán, aki a Kempinski Hotel vezetője volt, amikor Orbán Ráhel ott dolgozott, most pedig Tiborcz István szállodamenedzsmentjének vezetője. Korábban ugyancsak a Kempinski csapatát erősítette Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. A kuratóriumban ott ül Vitézy Dávid is, aki – ha nem is vérrokon – a kormányfő tágabb családjának tagja.

Átszervezés, kiszervezés: a turizmusban is megkerülhetetlenné válhat a NER

Mire felébred Csipkerózsika-álmából a turizmus, már a kormányhoz közel álló szereplők mondhatnak ítéletet ágazati versenytársaikról. A HVG megszerezte a Magyar Turisztikai Ügynökség megújuló stratégiáját, amely új védjegyrendszer bevezetésével számol, és nem utolsósorban egy ordas hibát is megpróbál korrigálni.

Teljes NER-térfoglalás a rendezvénytechnikai piacon, gazdát cserél a Visual Europe Zrt.

Van egy piac, a rendezvényszervezés, ahol szinte csak állami projektek vannak vagy lesznek mostanában: raktárkoncertek, a Hungexpo, a multicsarnok, az atlétikai stadion felszerelése, vadászati világkiállítás. A GVH most megadott engedélye után e piac legfontosabb szereplői közül az állami Antenna Hungária és a magánpiaci Visual Europe Zrt. (VEG) nagyon közel kerültek egymáshoz.

Újabb piacon jelölte ki az udvari beszállítóját a NER

Itt nevelgetik ugyanis a NER legújabb udvari cégét, amit láthatóan arra szánnak, hogy jelentős hátszéllel megsegítve betörjön a NER számára eddig érintetlen új piacra. A Visual Europe Zrt.-ról van szó. 2015 nyarán hozta létre Botond Szabolcs. Nem stadiont építenek vagy autópályát, arra megvannak már a megfelelő cégek. Hangosítást és látványt biztosítanak rendezvényekhez. Ő Botond Szabolcs:
Találatok: [10]  Oldalak:   1