language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Személyek:

Vitézy Tamás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

„A vallomásaimnak a 80 százalékát én írtam” – alkut kötött, majd az ügyészséget vádolja a Széchenyi Bank-per vádlottja

A vádhatóság szerint a Széchenyi Bank folyamatosan veszteséges volt, ezért trükközéssel kellett megoldani, hogy előteremtsék a tőkeemelések, és a bank megvásárlása idején felvett hitelek finanszírozásához szükséges összegeket. A vádirat jelentős részben egy optikai kábelhálózat-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozás – amely ügyfele volt a pénzintézetnek – pénzügyi vezetőjének vallomásaira épül. Mivel P. Attila jelentősen hozzájárult a bűnügy feltárásához, vele szemben megszüntettek egy büntetőeljárást. A Széchényi Banknál történt visszaélések miatt indult perben azonban vádlott lett. A férfi tavaly decemberben a bíróság előtt azt mondta, hogy „lazábban kezelte” a kihallgatásokat, és vallomásának vannak olyan elemei, amelyeket a nyomozók írtak. Szakértők szerint ha valótlan az állítása, akkor hamis vád miatt kell felelnie.

Vitézy Tamás: „Ha ez a rendszer egy szűk kör céljait szolgálja, akkor ez már nem a NER”

Egy éve nyomkövetőt visel a lábán Vitézy Tamás milliárdos jobboldali üzletember, aki a közösségi oldalán név szerint felsorolta „az intézményesített gazdasági maffia” tagjait. Úgy érzi, meghurcolták, de bízik a rendszer önkorrekciójában.

Vitézy Tamás a HVG-nek: "Töredék áron elvették a ma 300 millió eurót érő vagyonomat"

Az igazságszolgáltatással is szövetkező bűnözői maffiákat emleget Vitézy Tamás, a Fideszhez közel álló egykori csúcsüzletember, aki szerint jelenlegi oligarchák is segédkeztek az ő kifosztásában. A HVG többi forrása árnyalta a képet.

3 év alatt se dőlt el, megveszi-e az állam az Orbán-rokon horvát szállodáit

Szabó Szabolcs LMP-s képviselő most újra felelevenítette ezt a témát, ugyanis az innovációs és technológiai minisztert, Palkovics Lászlót kérdezte arról, meg akarja-e venni a magyar állam Vitézy Tamás horvátországi kikötőit és szállodáit.

Pecina-Vitézy biznisz? Mediaworks-jelzálog a Helyi Téma védjegyein

Tavaly óta hiába próbál pénz csinálni a felszámoló Vitézy Tamás nyugalmazott oligarcha és Orbán-rokon becsődölt újságja, a Helyi Téma védjegyeiből. A védjegyeken a minap föltűnt az Ausztriában sikkasztásra felbujtás miatt bíróság előtt álló Heinrich Pecina pénzember érdekeltségében álló, egyebek mellett a Népszabadságot megjelentető Medeiaworks-csoport egyik cégének jelzálogjoga.

Vitézy Tamás cégének is adott kölcsön festményeket Baán László

A 2008-as szerződések szerint az Adriatiq Islands Group Hungary Kft. három évre kapott kölcsön hét darab 1600-1700-as évekbeli festményt, melyeknek darabjáért havi nettó 10 ezer forint kölcsönzési díjat kért a Szépművészeti. A megállapodást az Adriatiq részéről a ma már századvéges Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta alá, de Habony Árpád is a cég ügyvezetője volt a kölcsönzés idején.

Foglalkozása: vő

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc mint após, Gyurcsány Ferenc és Stumpf István mint vej – megéri tehetős és befolyásos apóst választani, de van, amikor a vej túlszárnyalja neves rokonát. Magyarországon jól ismert, természetes jelenség, hogy az ember a családtagjait jobban segíti, mint azokat, akikkel nincs meg ez a kapcsolat. A politika és az üzlet határmezsgyéjén azonban ez nem kevés korrupciós kockázatot hordoz magában - mint a cikkünkben hozott példák is bizonyítják.

70 millió után nyomoznak Vitézy gumis cégénél

Költségvetési csalás gyanújával nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Vitézy Tamás (ex-Helyi Téma) Fidesz-közeliként ismert nagyvállalkozó volt gumi-újrahasznosító cége ellen. 69 millió forint felhasználására kíváncsi a hatóság, merthogy a szóban forgó beruházás annak ellenére sem készült el, hogy két céget is megbíztak azzal. A támogató hatóság a 69 millió forint előleg visszafizetését rendelte el, és megszüntette a projekt támogatását.

Seszták: Vizsgáljuk, megéri-e átvenni Vitézy horvát cégcsoportját

A Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. vizsgálja a Vitézy Tamás érdekeltségében lévő Adriatiq Islands Group tőke- és hitelszerkezetének átalakításával kapcsolatos befektetési lehetőségeket – ismerte el Seszták Miklós fejlesztési miniszter.

Messzire ér a Simicska-polip jeges lehelete

A múlt héten botrányos körülmények között véget ért Orbán Viktor és Simicska Lajos negyedszázados szövetsége. Simicska lemocskolta Orbánt, médiabirodalmának Orbánhoz hű vezetői felmondtak. Visszatekintünk a most lezárult korszakra. A hosszú, fagyos ellenzéki évek idején növögető Simicska-féle cégbirodalom a második és a harmadik Orbán-kormány alatt vált százmilliárdos, komplett üzletágakat lefedő, sokkarú polippá az építőipartól a szerencsejátékig.
Találatok: [10]  Oldalak:   1