language

Lapok:

Klubrádió online highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Bárándy a Magyar Péter-ügyről: Aki az ügyészségi közleményt kiadta, az másik meghallgatáson ült

Bárándy Péter, Magyar Péter jogi képviselője szerint nem arról volt szó a szerdai tanúmeghallgatáson, amiről az ügyészség később közleményt adott ki. Az ügyvéd arról is beszélt, nem gondolja, hogy Magyar Péternek feljelentési kötelezettsége lett volna.

Rogán vagyonosodási vizsgálatát követli az Együtt-PM

Rogán Antal vagyonosodásának azonnal vizsgálatát követeli az Együtt-PM a parlament mentelmi bizottságától. Juhász Péter a Klubrádiónak elmondta: Szemben Simon Gáborral aki hasonló ügy miatt előzetes letartóztatás alatt van, a Fidesz frakcióvezetője ellen nem indult még semmilyen eljárás.

A Rogán-Simon ügyekben nem lehet kettős mérce - Juhász -

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke a mai napon hetedik sajtótájékoztatóját tartotta Rogán Antal gyanús vagyonosodásával kapcsolatban. A fideszes frakcióvezető ugyanis szinte naponta kényszerült a vagyonnyilatkozata módosítására, kiegészítésére, miután kiderült, hogy ingatlanvagyona jelentős részét eltitkolta a választók elől.
Találatok: [3]  Oldalak:   1