language

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Intézmények:

Nád MPS-H Kft. highlight_off

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

Kocsis István ellen a rendőrség büntetőeljárást folytatott a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis Istvánt emellett 5 év börtönbüntetést szabott ki a Kúria 2019-ben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Kocsis 2006 és 2008 között hat társával együtt indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Kocsis végül 2023 őszén, 3 év 4 hónap letöltése után szabadult a kecskeméti “parkettásnak” nevezett büntetés-végrehajtási intézetből.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

MVM: Halott helyettesével takarózott Kocsis István a bíróság előtt

“Arra a kérdésre, hogy egy kb. 21 milliárd Ft-os beruházás illetve 1 milliárd Ft-os üzletrész szerzés és további 2,5 milliárd Ft-os hitelnyújtással kapcsolatos döntés körülményeire, hogyan lehetséges hogy nem emlékszem, előadom, hogy ez nem volt egy akkora horderejű ügy, hogy külön kellene emlékeznem.” Tárgyalási jegyzőkönyvet szivárogtatunk.

Kihallgatták Kocsist

A Nád MPS-H Kft. és a Magyar Villamos Művek (MVM) között folyó perben fordulatot hozott Kocsis István tanúvallomása pénteken, akinek az MVM korábbi vezérigazgatójaként volt arról tudomása, hogy a helyettese „befektetést eszközölt” a nádprojektbe; az MVM jogi képviselete számára azonban továbbra is kérdéses, ki finanszírozta az elakadt beruházást.

Másra mutogat Kocsis

Hűtlen kezeléssel gyanúsítja Kocsis István a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); a hírek szerint kétmilliárd forintot "keresnek" a BKV jelenlegi vezérigazgatóján.

Az aprópénzig jutottak csak eddig a sokmilliárdos MVM-ügy nyomozói

Egy 40 milliós tanulmány ügyében született meg az első gyanúsítás az MVM-ügyben, pedig a Kocsis István vezetése alatt kötött, a cég által is gyanúsnak talált szerződések értéke tízmilliárdokra rúg. Az [origo] összegyűjtötte, eddig mit lehet tudni az MVM offshore-ügyleteiről.

MVM–Nád-per: tanú lesz Kocsis István is

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elrendelte a nyomozást a Nád MPS-H Kft. büntetőfeljelentése nyomán, amelyet a Magyar Villamos Művek (MVM) ellen tett csalás, hűtlen kezelés és gazdasági titok megsértése miatt - jelentette be Bárándy György, a Nád Kft. ügyvédje egy kártérítési per szerdai tárgyalásán, amelyben tanúként idézik be Kocsis István, mint az MVM volt vezetőjét.

MVM-ügy XIII.

Újabb feljelentés érkezett a két éve eredménytelenül vizsgálódó Nemzeti Nyomozó Irodához az MVM Zrt. off­shore-ügyében: a Nád MPS-H Kft. azzal vádolja az állami tulajdonú áramtársaságot, hogy törvénytelen módszerrel megszerezte és felhasználta a cég energianád-programját.

Leírva - MVM-ügyek

Egy jogi jelentés felveti, hogy zárolni lehetne Kocsis István, az MVM volt, a BKV jelenlegi vezérigazgatója vagyonát.

Milliárdos pénzmozgások: az MVM és az energianád

Meneszthetik a BKV vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt azok miatt a kétes ügyletek miatt, amelyek a Magyar Villamos Műveknél (MVM) az ő vezetése alatt zajlottak – tudta meg a hvg.hu.

Energianád helyett energianádor

Egy ciprusi offshore cég 2007-ben 6,35 millió eurós befektetési kölcsönt kapott az MVM-től, majd 3 millió eurót fektetett az azóta befulladt magyar energianád-programba.
Találatok: [9]  Oldalak:   1