language

Kulcsszavak:

könyvvizsgálás highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A kormány kikéri a norvég alapokról készített jelentést

A magyar kormány kezdeményezni fogja a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodánál (FMO), hogy adja át az EY (korábban Ernst and Young) jelentését, amelyet a nemzetközi tanácsadó cég a norvég alapok 2008–2010 közötti forráselosztásáról készített – közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek, azt követően, hogy személyesen tárgyalt az EY magyarországi igazgatójával.

Ilyen még nem volt: adótanácsadókat ellenőriz a NAV

Fel kell kötniük a gatyájukat az adóhatóság munkatársainak, jövőre fokozottan ellenőrzik az adószakértőket, könyvelőket, ügyvédeket. Sok köztük a dörzsölt, az adószabályokat és minden kiskaput betéve ismerő ember, jól tudják, hogyan lehet jogszerűen akadályozni, lassítani a revizorok munkáját. Ezeket a szakmákat még sosem ellenőrizték. Egyszer tettek rá kísérletet, de az elhalt.

Magángépével akart megszökni egy milliárdos adócsalással gyanúsított cégvezető

Több mint egymilliárd forint áfát csalt el az a közel húsztagú bűnszervezet, melynek középpontjában egy könyvelőiroda és egy őrzés-védelemmel foglalkozó társaság állt. A csoport tagjainak elfogásakor hárman szökni próbáltak, egyikükre lízingelt magánrepülő várt a repülőtéren.

Pár millió forint félrekönyvelése miatt bírálta a KDNP-t az ÁSZ

Apróbb gazdálkodási szabálytalanságok miatt bírálta a KDNP gazdálkodását az Állami Számvevőszék jelentése. Az ÁSZ szerint a párt bevételeinek 90 százaléka állami támogatás, a tagdíjak és a magántámogatások a párt költségvetésének kevebb mint 10 százalékát fedezik.

Elnapolták a Postabank könyvvizsgálóinak perét

Elnapolták a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán csütörtökön a Postabank könyvvizsgálóinak perét. Az állam jogi képviselője a tanácsadókat szerződésen kívüli károkozás címén továbbra is vétkesnek tartja, míg az alperesek úgy vélik, hogy az állam keresete nem megalapozott.

Az FVM egy cége félmilliárdot fizetett egy porig égett fehérje-feldolgozó üzemért

A Világgazdaság úgy tuja: az agrártárca vizsgálatot indított, hogy kiderítse, a saját tulajdonában lévő Atev Fehérjefeldolgozó Rt. megvásárolhatott-e irreálisan nagy összegért egy porig égett üzemet.

Elfogultságot jelentett be az Agrobank exelnöke perének egyik szakértője

Saját kérésére a bíróság szerdán kizárta Kovács Mihály büntetőperéből a nyomozóhatóság által felkért szakértőt. A könyvvizsgáló ugyanis elfogultsági indítványt nyújtott be maga ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Kovács Mihály, az Agrobank volt elnöke és két társa ellen csempészet, adócsalás, közokirat-hamisítás és devizagazdálkodás megsértése miatt indult eljárás.
Találatok: [10]  Oldalak:   1