language

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [573]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Két év felfüggesztettet kapott a 200 milliós csalással vádolt volt újszentiváni polgármester bűntársa

Két év felfüggesztett börtönt, valamint egy egymillió forintos pénzbüntetést kapott az a nő, aki cégvezetőként majd adminisztrátorként részt vett abban a költségvetési csalásban, ami 2017 és 2019 között történt a Szegedtől 8 kilométerre lévő, 1900 főt számláló Újszentivánon. Az esetet a település akkori, függetlenként regnáló polgármesteréhez, Putnik Lázárhoz kötik, az ügyészség szerint négy társával egy munkásszálló építése során okoztak jelentős vagyoni hátrányt az államnak, több mint 200 millió forintot csalva el.

A túlárazás csak az egyik trükk – így tarol Balásy Gyula az állami megrendeléseken

A Magyar Péter által említett sokszoros túlárazás csak az egyik olyan eszköz, amellyel az állami reklámköltéseket kezelő cégcsoport százmilliárdos bevételre tesz szert. A Balásy Gyulához köthető cégcsoport többnyire az óra- és darabszámokkal trükközik forrásaink szerint. Az árajánlatok, amelyekkel az állami szervek kénytelenek dolgozni, teljesen abszurd tételeket is tartalmaznak – derül ki egy, a Szabad Európa birtokába került dokumentumból. A cégcsoport Rogán Antalnak köszönhetően vált egyeduralkodóvá a kommunikációs és rendezvénypiacon.

Több mint 3,2 milliárd forintot mosott tisztára a 70 fős bűnszervezet

Vádat emeltek egy nemzetközi bűnözőket kiszolgáló, Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, valamint további közel 70 vádlottal szemben, akik összesen 3 milliárd 240 millió forint tisztára mosásához nyújtottak segítséget, írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A pénzmosás elleni EU-s csomag a hazai közpénzek „magánosítását” is megnehezítheti

Minden eddiginél keményebb lesz a pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával szemben az Európai Unió, egyúttal a magyar korlátozó szabályok ellen is próbál tenni.

10 millióra bírságolta Mészáros Lőrinc szuperbankját az MNB

Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt – írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank.

Miről tudott az agrárminiszter? Hadházy Ákos Svájcban keresi a milliárdos hűtlen kezelési ügy kulcsát

Az egykori helyettes agrárállamtitkár közreműködésével elsíbolt milliárdok egy része Nobilis Kristóf panamai cégéhez került – robbantott a vádhatóság a büntetőper egyik tárgyalásán. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint az alapügyről a miniszter is tudhatott.

Éveken keresztül Magyarországon mosta tisztára a kolumbiai drogmaffia pénzét egy vietnámi férfi

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nemzetközi drogkartell megbízásából, Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, valamint 19 társával szemben, akik Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek után befolyt, összesen 46 milliárd forintnak megfelelő összegű pénz tisztára mosásában vettek részt – írja a Fővárosi Főügyészség közleménye.

Malévos vezetőket ítéltek el hűtlen kezelésért első fokon

A Fővárosi Törvényszék a Malév korábbi igazgatósági elnökét és az egyik volt vezérigazgatót is bűnösnek találta egy több száz milliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelési ügyben. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb büntetést akar.
Találatok: [573]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>