language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  43 44 45 46 47 48 49 50 51 52   >  >>

Börtönt adtak Sukoróért

Első fokon befejeződött a Sukoró-per, Tátrai Miklós, a telekcsere-szerződést megkötő volt vagyonkezelő-vezér négy, értékesítési igazgatója három és fél év börtönt kapott. Az ítélet indokolásában kevés köszönt vissza abból, ami az eljárás során a tárgyalóteremben elhangzott. A most elítéltek szerint a „koncepciós eljárásnak” csak az első felvonása ért véget.

Iszonyúan sokba kerül, mégis kistafírozzák a közmédiát

A márciusban elindított M1 hírcsatorna fenntartása idén 4,3 milliárd forintba kerül a médiaszolgáltatási alapnak, a júliusban startolt M4 Sport pedig 5,4 milliárdba. A növekvő kiadások miatt a kormány átvállal 47,2 milliárdot az állami média adósságából, így tartalom-előállításra 9 milliárddal több jut.

Ez áll a mostani simicskátlanítás mögött

A jelenlegi kormánypártok képviselői 2006-ban még nem találtak morális kifogást abban a szerződésben, amit most jó erkölcsbe ütközőnek nyilvánítottak, és tegnap megszavazták a felbontását. A célkeresztben: Simicska Lajos.

Leszavazták az ORÖ elnökét, de nem mond le

Újra adónyomozók jártak az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházában, ahol közben – a lassan már megszokott botrányos jelenetek kíséretében – kudarcba fulladt a testület rendkívüli közgyűlése. A közgyűlést az elnök hívta össze, egyebek mellett azért, hogy módosítsák a költségvetést. Bár Hegedüs István elnököt leszavazták, ő nem lát rá okot, hogy lemondjon.

Rogán szuperhivatala 25 milliárdot költhet

A magyar média legbefolyásosabb szereplője lesz Rogán Antal. A jövendő miniszter felügyeli majd azt a kommunikációs szuperhivatalt, amely 1500 állami intézmény és cég reklámköltéseit intézi. A kassza pedig tele van: a perselyben 25 milliárd forint ragadt.

Köddé vált a kegyeleti alap, 46 millió forint sorsa ismeretlen

Negyven évvel ezelőtt zuhant a Földközi-tengerbe a Malév 240-es számú bejrúti járata. Nem csak a tragédia oka rejtély: az áldozatok holttestének felkutatására és hazahozatalára létrehozott alapból 46 millió forint sorsa ismeretlen.

Az Audi-támogatásokat firtatja a Védegylet

Kikéri a nemzetgazdasági minisztériumtól és a győri önkormányzattól a Védegylet és a Tiszántúli Természetvédők Társulata az Audival, illetve a Volkswagennel kötött szerződéseket és egyedi adóelengedési vagy adókönnyítési rendelkezéseket. A zöldszervezetek az Audinak az egyes években pénzátutalások, adózási intézkedések, infrastrukturális és egyéb fejlesztések formájában nyújtott támogatások értékének nyilvánosságra hozatalát is kezdeményezik.
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  43 44 45 46 47 48 49 50 51 52   >  >>