language

Intézmények:

Korábban Érkeztem Alapítvány highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A minisztérium először pénzt kért, majd eltitkolta, volt-e zűr az alapítvány támogatásával

Az LMP társelnöke szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szándékosan sumákolt, amikor egy újabb dokumentumcsomagot akart kikérni azzal az 1,2 milliárd forintos uniós támogatással kapcsolatban, amelyet még tavaly kapott meg a szegedi, Korábban Érkezem Alapítvány, ahol a kuratóriumi tagok között ott található Lázár János kancelláriaminiszter felesége is.

A minisztérium pénzt kért, majd eltitkolta, volt-e zűr Lázár feleségéhez köthető alapítvány támogatásával

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 22 ezer forintért adott át egy paksamétát Hadházy Ákosnak, de biztos, ami biztos, a lényeges részeket előtte kisatírozták.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat tízmilliókkal támogatott egy alapítványt, amely tagja Lázár János felesége

Közben a miniszter szerint „állami és önkormányzati pénzektől teljesen függetlenül” működnek Lázárnéék.

1,2 milliárd forint uniós pénzzel tömték ki az alapítványt, amelyben ott van Lázár János felesége

Ebből a pénzből elvileg koraszülöttek és családjaik számára alakítanak ki mentorházakat és mentorhálózatot a dél-alföldi régióban. Hadházy Ákos azt állítja: a gigaprojektben nagyon sok a túlárazott tétel.
Találatok: [5]  Oldalak:   1