language

Akták:

Kórházi gép kartell highlight_off

Lapok:

pestisracok.hu highlight_off

Kórházi gép kartell

Kórházi gép kartell

2015-ben a magyar állam elindította a KEOP-5.6.0/E/15 - Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása nevű projektet, eleinte 9 milliárd forintos kerettel, ám az igények miatt ezt később bővítették. A palyazatok.gov.hu-n elérhető adatok alapján mintegy 81 intézmény pályázott kb. 41 milliárd forint értékben. A pályázatot alapvetően az elavult kórházi gépek fejlesztésére indították. A Gazdasági Versenyhivatal 2016 áprilisában indított eljárást, miután kartellgyanúsnak találták a pályázatok lebonyolítását. 21 cég ellen indítottak vizsgálatot, amelyek nem mind vehettek részt a kartellben. Többen csak a pályázat elindítása miatt léphettek be a kórházi szektorba.

 

A GVH gyanúja szerint a kartellt dr. Maróth Gáspár és Harmat Sándor szervezte. Maróth kötődik a Fideszhez: az első kormány idején Orbán Viktor személyes tanácsadója volt, 2000-2001 között a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja, 2001- 2003 között pedig az Országos Népegészségügyi Program vezetője volt. Maróth a vizsgált időszakban az ügyben érintett VMD cégcsoport vezetője volt, amely több közbeszerzést is elnyert. Harmath a hírek szerint azzal házalt a cégeknél, hogy Zombor Gábor (volt egészségügyi államtitkár) bizalmasa illetve Orbán Viktor tanácsadója volt. A nyomozati anyagok szerint Harmath kereste meg a cégeket, hogy kössenek tanácsadói szerződést az ő tulajdonában álló (egy másik csalási ügyben is érintett) Chemium Kft.-vel, cserébe beveszi őket a kartellbe. Az ügyben közvetett tulajdonosként feltűnik még Homolya Róbert felesége is. Homolya kormányzati kinevezését egy másik ügyben már az OLAF is kifogásolta összeférhetetlenség miatt.

 

A kórházakat nagyon sürgették, hogy minél előbb írják ki a pályázatokat. 2015 augusztusában Zombor lemondott, értesülések szerint azért, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elkezdte kiszorítani az EMMI egészségügyi 87 államtitkárságát a pénzosztásból. Az NFM minden vádat tagad, állításuk szerint nekik nem volt rálátásuk a szerződésekre, a kórházi közbeszerzésekhez az ÁEEK (kórházfelügyelő) engedélye kell, mely az EMMI fennhatósága alá tartozik. Az ügyre rálátó kórházi dolgozók viszont az NFM-et okolják a felelőtlen pénzszórásért. A CRCB korrupciókutató tanulmánya szerint az átlagosnál magasabb volt a korrupciós kockázat a pályázatban. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy rendkívül nagy számban, a pályázatok 79 százalékban folytatták le a tendereket verseny nélkül, amely az árak torzulását ereményezhette. Iparági üzletemberek szerint a túlárazott pályázatokból 20 százalékot kellett leadni a nyertes cégeknek, ezzel kb. 6.5 milliárd forint közpénz jutott magánzsebekbe. Emelett a tanulmány azt is kifogásolta, hogy 31 százalékban a pályázatok becsült értékét kifelejtették a ‘tudnivalók’ részből, ebből arra következtetnek, hogy nem csak az ajánlattevők, de az ajánlatkérők is tudhattak a kartellről. Habár az állami intézmények tagadják, hogy tudtak volna arról, hogy kartellezés folyik, nekik is fel kellett volna tűnjön a túlárazás, vagy az, hogy a nyertesek szabadon változtatják a leszállított gépeket, ha a pályázatban előírtakat nem tudják időben beszerezni.

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 

pestisracok.hu

A PestiSrácok.hu (röviden PS) magyarországi internetes közéleti hírportál. A portál önmagát nyíltan kormánypárti, konzervatív értékrenddel rendelkező sajtóorgánumkét definiálja. A PestiSrácok.hu impresszumában olvasható hitvallás szerint „Magyarországon ma bármit le lehet írni, a sajtó mégsem szabad”, mert „a nyugati világban ismeretlen törvényi szigor, a munkánkat korlátozó 42 jogszabályi rendelkezés és a szerkesztőségekre nehezedő presszió a kollégák többségének elveszi a kedvét a kutakodástól”. Az online lap GerillaPresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft. fenntartásában indult 2012-ben. Felelős kiadói Huth Gergely és Szenvedi Zoltán voltak, lapigazgatója Stefka István volt. A PestiSrácok.hu blogterébe tartoznak még a Nullahategy.hu, a Tutiblog.com és AzÖreg.hu weboldalak is. 2016 januárjától az Insider Media Lapkiadó Kft. adja ki, amelyben a Gerilla PresS Kft. 60 százalékos részesedéssel bír. A sajtóban történő hirdetések esetében elmondható, hogy a lapnál nagy összegben hirdettek különböző állami cégek, önkormányzatok és költött náluk a Fidesz frakció is. A lapban gyakran jelennek meg ellenzéki politikusokat revolverező, lejárató cikkek, kiszivárgott bűnügyi dokumentumok amelyek sokak szerint fideszes politikai megbízásra íródnak. Ennek ellenére a PS nem vált a Fidesz-közeli médiaholding részévé.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Hogyan ússzunk meg egy kartellezést: keresztapák a magyar egészségügyben (2. rész)

Hangzatos jelszavak és mutyizós hétköznapok, innovatív világcég, amely nemcsak a technológiában, de a nyelvújításban is éllovas. A PestiSrácok.hu februárban indított cikksorozatot a magyar egészségügy Microsoft-botrányaként emlegetett kartellügyben. Első írásunkban az értelmi szerzőt, Harmat Sándort mutattuk be a cseppet sem bizalomgerjesztő előéletével együtt, most a lezsírozott tender másik piacszervező koordinátoráról és motivációs tréneréről rántjuk le a leplet. Egy igazi nagyhalról, a magyarországi Siemensről van szó.
Találatok: [1]  Oldalak:   1