language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

A kormány igazoltnak látja a fellépését a Norvég Civil Alap ügyében

Több szervezet megszűnt, vagy kisebb szabálytalanságot talált a működésében a Kehi. Az nem derült ki, hogy ezeknek a fejleményeknek köze van-e ahhoz, hogy norvég civil támogatásokra kormányzati össztűz zúdult.

Egy éve vegzálja a kormány a civileket - Csak a gonoszság maradt

Egy év dzsungelharc: meddig tart a kormány-Ökotárs háború?

2014. április 8-án Lázár János akkori miniszterelnökségi államtitkár norvég EU-ügyi miniszternek írt levelével kezdődött a Norvég Civil Támogatási Alap odaítéléséről döntő konzorcium elleni kormányzati támadássorozat. A norvég támogatású civilek csütörtökön este "ünnepelték" az évfordulót.

Új vizsgálatokat kaptak a nyakukba a norvég alapos civil szervezetek

Két támogatott szervezetnél a NAV, kettőnél az ügyészség indított újabb eljárást. Ez már a sokadik ügy a norvég pénzt osztó és az azt költő szervezeteknél, szinte már követhetetlen, hány eljárás folyik ellenük. Az Ökotárs vezetője nem árulta el, melyik szervezeteknél van új vizsgálat.

Norvég Alap: már a NAV is nyomoz

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói is vizsgálják a Norvég Civil Támogatási Alaptól Magyarországra érkező pénzek felhasználásának körülményeit – tudta meg lapunk.

Brüsszelre mutogat a leleplezett Ökotárs

Nem tagadta az Ökotárs Alapítvány vezetője azt az értesülésünket, hogy a Kehi-vizsgálat miatt a szervezetnél felmerült: a Norvég Alappal kapcsolatos pénzosztások dokumentumait menekítsék ki a norvég nagykövetségre.

Ökotárs: A Kehi jelentésében nincsenek konkrétumok

Nem lehet érdemben reagálni a Kehi jelentésére, mert nincs bennük semmi konkrétum , mondta Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal többek közt hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt jelentette fel a norvég pénzeket kezelő szervezetet.

A Kehi feljelenti az Ökotárs Alapítványt

Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. Az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felmerült hűtlen kezelés, költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tesz a hivatal.

Rogán: ha nincsenek bizonyítékok, provokáció a kitiltás

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt.

Komolytalan vallomás az Ökotárs-ügyben

Bizonyítékok vagy egyéb információk híján kizárólag néhány, a Magyar Nemzetben megjelent cikk tartalmát ismertette a nyomozókkal az Ökotárs Alapítványt feljelentő, fideszes Tényi István szeptemberi, tanúként való kihallgatásán - derült ki a feljelentő által lapunknak elküldött jegyzőkönyvből.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>