language

Lapok:

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Egy év dzsungelharc: meddig tart a kormány-Ökotárs háború?

2014. április 8-án Lázár János akkori miniszterelnökségi államtitkár norvég EU-ügyi miniszternek írt levelével kezdődött a Norvég Civil Támogatási Alap odaítéléséről döntő konzorcium elleni kormányzati támadássorozat. A norvég támogatású civilek csütörtökön este "ünnepelték" az évfordulót.

Norvég Alap: újabb 146 projekt kap támogatást 3,3 millió euró értékben

Befejeződött a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) harmadik, és egyben utolsó felhívására érkezett pályázatok értékelése, ennek eredményeként újabb 146 civil projekt részesül támogatásban több mint 3,36 millió euró értékben - jelentette be Kelemen-Varga Roland programvezető pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

AI: a magyar kormány lejárató kampányt indított a civil szervezetek ellen

Az Amnesty International (AI) 2014-es, Magyarországról szóló jelentése szerint a kormány finanszírozási szabálytalanságokra hivatkozva "lejárató kampányt" indított a civil szervezetek ellen. A nemzetközi emberi jogi szervezet magyarországi csoportja által ismertetett dokumentumban szerepel az is, hogy a romák diszkriminációval találkoztak az egészségügyben.

Tovább működhet az Ökotárs Alapítvány

Hétfőn kapta kézhez az Ökotárs Alapítvány a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, mely szerint a bíróság kitűzte a tárgyalást az Ökotárs és konzorciumi partnerei – az Autonómia Alapítvány és a DemNet Alapítvány – adószám-felfüggesztésének ügyében- közölte Móra Veronika, az Ökotárs vezetője.

Magyar-ügy az EP-ben: hekkelni akart, majd kivonult a Fidesz

Az emberi jogok magyarországi helyzete kapcsán a civil szervezetek elleni kormányzati támadásról, így például az Ökotárs elleni attakról folytat vitát az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága Brüsszelben. A fideszes EP-képviselők látványosan kivonultak az ülésről.

Az ügyészség és a NAV vizsgálja a Norvég Civil Alap támogatottjait

A NAV és az ügyészség vizsgálja több, a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezet működését – hangzott el az alap támogatásainak elosztását koordináló konzorciumot vezető Ökotárs Alapítvány háttérbeszélgetésén.

Csepreghy: jogi következményei lehetnek a norvég források visszatartásának

Mindenképp zsarolásra hasonlít a norvég nagykövet múlt heti nyilatkozata, a szerződés szerint Magyarországnak járó 36 milliárd forint folyósításának feltételhez kötése miatt "el kell gondolkodni a jogi következményeken" - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Norvég pénzek: feljelentést tett a Kehi

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hétfőn megtette a feljelentéseket a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) vizsgálata során megállapított szabálytalanságok miatt - erősítette meg a Kehi kedden a Magyar Nemzet információját az MTI-nek.
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>