language

Lapok:

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [48]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Az Európai Unió milliárdos pénzesővel cselezi ki a civilellenes magyar kormányt

Nem kellett a kormánynak a Norvég Alap 77 milliárdja, cserébe most végig kell néznie, ahogy az Európai Bizottság milliárdokkal támogat magyar civileket. Ráadásul idén először az uniós értékek, vagyis a jogállamiság és a demokrácia védelmét is támogatják úgy, hogy a pénzek elköltéséhez a kormánynak egy szava sem lehet.

Az Orbán-kormányt kikerülve pályázhatnak pénzért a magyar civilek Brüsszelben

Végleg elveszett a Norvég Alap 77 milliárdja Magyarország számára, de a civil szervezeteknek így is érkezik segítség. Az Európai Bizottság új támogatási programjára kifejezetten olyan helyi NGO-k pályázhatnak, akik a demokrácia és a jogállamiság mellett állnak ki. Ebbe pedig az Orbán-kormánynak sem lesz sok beleszólása.

Újabb részletek derültek ki a titkos norvég-magyar alkuról

A Lázár János vezette Miniszterelnökséggel egyeztetve választják ki a magyarországi civil szervezeteknek szánt norvég pénzek alapkezelőjét, a norvég támogatási rendszer nemzeti kapcsolattartója is a Miniszterelnökség lett - derült ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből, amely a 2009-14-es támogatási időszak végrehajtásáról szóló megállapodás módosításait tartalmazza.

Lázár kitart amellett, hogy az Ökotárs bűnös

Nem hisz a miniszter az adóhatóságnak: hiába zárták le bűncselekmény hiányában a norvég pénzeket elosztó alapítvány elleni nyomozást, neki továbbra is "meggyőződése", hogy az Ökotárs törvénytelenül működik.

Megszüntették a nyomozást az Ökotárs ellen

A NAV bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást, amelyet egy évvel ezelőtt indítottak a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben az Ökotárs Alapítvány és az általa támogatott 17 szervezet ellen - közölte az alapítvány. A felfüggesztett adószámok sorsa viszont még a bíróság kezében van. A NAV már csaknem két hete lezárta a nyomozást, de közlemény nem jött erről.

A bíróság megóvhatta volna a civileket a kormányzati nyomástól

Bár az adószám-felfüggesztés ügyében eljáró bíróknak igenis van lehetőségük a mérlegelésre, az Alkotmánybíróság mégis elutasította a norvég civil pénzek elosztását lebonyolító négy szervezet bírósági kezdeményezését.

Egy éve kezdte a rendőrség vegzálni a "norvégokat"

Kedden volt egy éve, hogy a készenléti rendőrség törvénytelen házkutatást tartott az Ökotárs Alapítvány és partnerei irodájában, munkatársainak lakásán. Az Ökotárs Alapítvány és partnerei "a méltatlan támadássorozat ellenére" is folytatták és folytatják munkájukat, egyebek között a Norvég Civil Támogatási Alap működtetését, írja a szervezet közleményében.

Pert vesztett a Kehi a civileknél elrendelt vizsgálatok ügyében

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetnek adott igazat a bíróság abban a perben, amelyet a TASZ a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) ellen indított a norvég pénzek ügyében az érintett civil szervezeteknél zajló vizsgálatok miatt.

Egyelőre visszakapta adószámát az Ökotárs a bíróságtól

Kitűzte a bíróság a tárgyalást az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány és a DemNet Alapítvány adószám-felfüggesztésének ügyében – közölte az Ökotárs kedden, miután kézhez kapták a bírósági végzést.
Találatok: [48]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>