language

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

Személyek:

Rétvári Bence highlight_off

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Rétvári Bence

Rétvári Bence Máté (Budapest, 1979. december 10. -) jogász végzettségű politikus (Fidesz-KDNP). 2006 és 2010 között a Fővárosi Önkormányzat képviselője, 2008 óta országgyűlési képviselő, 2018 óta pedig Pest megye 4. számú választókerületében (Vác) van egyéni képviselői mandátuma. 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára, majd 2014 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese. 2022-től a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese. Államtitkársága alatt tagja volt a Makovecz Campus Alapítvány kuratóriumának.

Rétvári Bence köré alapítványok hálózata szerveződik, amely intézmények Rétvári államtitkársága alatt együtt összesen több milliárd forint állami támogatást kaptak az EMMI-től. Nyilvános megjelenéseit például rendszeresen a Dunakanyari Védegylet Alapítvány (DVA) biztosítja, melynek kurátora a KDNP parlamenti frakciójának titkára, Bajor Gergő. Az alapítvány a 2018-as választás kampányidőszaka alatt 8 millió forint állami támogatást kapott olyan rendezvényekre, amelyek köztudottan Rétvári kampányát szolgálták. A Zebegényben található Millenniumi Dohány Pavilon felújítását, amellyel a DVA által alapított Milleniumi Pavilon Alapítványt bízták meg, és amelynek tulajdonosa a Családháló Alapítvány, az ingatlan megvásárlását 137 millió forint állami támogatásból finanszírozta. Az alapítvány 3,52 milliárd forintból valósíthatja meg az épület helyreállítását.

Rétvári Bence kampányát olyan médiavállalkozások is támogatják, mint a Dunakanyar Média Alapítvány és az Aktív Dunakanyar Alapítvány, amelyek a gödi Samsung gyár iparűzési adójából finanszíroznak kormánypárti hírportálokat és fesztiválokat. A Hellodunakanyar Kft. – melynek tulajdonos-ügyvezetője Zámbó Emese, aki korábban az EMMI kommunikációs vezetője volt – számos rendezvényt szervezett Rétvári Bencének, valamint a VacOnline.hu kiadásán keresztül népszerűsíti a térség Fideszes politikusait.

Találatok/oldal: Listázási sorrend: