language

Helyek:

Hatvan highlight_off

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Budapest-Hatvan: 160 milliárdot költöttünk erre a vonalra, mégis cammognak a vonatok

120 km/órás sebességre tervezték, Gödöllő és Aszód között mégis 90-nel ballagnak a vadiúj vonatok 8 hónappal az átadás után is. A 160 milliárd forintos projektben nem gyorsult a vonat a tervezett sebességre, a miértekről hallgat a Lázár János vezette minisztérium. Pedig az átadáskor az azóta menesztett Vitézy Dávid arról beszélt: a fejlesztésnek az volt a célja, hogy a szakaszon a vonatok gyakrabban közlekedjenek, az utasok pedig minőségibb körülmények között utazhassanak.

Képek, jegyzőkönyvek: a MÁV által is kifogásolt minőségben készül Mészáros Lőrinc cégének vasúti beruházása

Sok esetben kihagyták a vasat a vasbetonból az R-KORD Kft. által végzett GSM-R vasúti fejlesztés során, máshol balestveszélyes körülmények, veszélyes hulladék maradt az építkezés után – tudta meg a Szabad Európa több forrásból. Két, birtokunkba jutott levél szerint a MÁV 19 pontban sorolja műszaki és minőségi kifogásait Mészáros Lőrinc cégével szemben, már az Építési Minisztérium is szóvá tette ezt az R-KORD-nak.

Bontják az uniós pénzből épült kalandparkot Hatvanban: 1 biciklis használta az utolsó 4 évben

Hat év után visszatértünk a Zagyva folyó partjára, hogy megnézzük, mi maradt Hatvanban a kerékpáros kalandparkból, ami az uniós pénzek helytelen elköltésének iskolapéldája Magyarországon. Tavaly ősszel úgy döntöttek a városvezetők, hogy a rájuk maradt mementót eltüntetik, mert teljesen értelmetlen tovább működtetni. A kalandpark nettó 140 millió forintból épült, a fennállása alatt 55 ember használta, vagyis egy-egy kerékpáros 2,5 millió forintba került az uniós adófizetőknek. A fenntartási időszak 2021. július 6-áig tartott, ezután még egy évig húzta az objektum, de 2022 őszén végleg lelakatolták. A városban még el sem takarították a maradványait, de már tervezik az új bringaparkot. Videóriport.

„Elnyomnak, mint egy csikket” – állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett. Egyikük elmondta, az elején azzal biztatták, hogy a fővállalkozónak biztos politikai háttere van, közvetlen kapcsolattal az Orbán családhoz, majd amikor fogyni kezdett a pénz, a TEK-kel fenyegették meg. Több vállalkozás becsődölt, akadt olyan cégvezető, akinek az egészsége is ráment a pénzügyi vitára. A károsultak Orbán Viktor miniszterelnök rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.

Felszámolás alá került a Szabó Zsolt fideszes képviselő körzetében a semmiből közbeszerzéseket nyerő cég

Van egy különös választókerület, a Heves megyei 3-as. Itt Szabó Zsolt fideszes képviselőé a parlamenti mandátum. Van minden, ami egy politikai szappanoperához kell: cselszövés, leszámolás, intrika, most már gazdasági realitás is.

Szabó Zsolt, a hatvani közbeszerzési kisgömböc

A választókerület országgyűlési képviselője Szabó Zsolt, s az a hálózat, ami feltárásra került, a választókerület szinte összes településére kiterjed, különös tekintettel a kistelepülésekre. Három olyan társaság van, amelyek a haszonhúzói ezeknek az irányított, hálózatos közbeszerzéseknek: Moviád Energy Kft., JRM Produkció Kft., MEDIBAU Kft.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége most az érdi bíróság új épületének kivitelezését kapta meg

Büszkén nézhettek bele a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc gyerekei az uniós közbeszerzési értesítő, a TED legfrissebb számába, ugyanis két közbeszerzést is besöpörtek. Az egyik az új hatvani könyvtár kivitelezése az érdekeltségükbe tartozó Fenstherm Kontakt Kft. révén mintegy 800 millió forintért, a másik pedig az Érdi Járásbíróság és Járási Ügyészség új épületének felhúzása, amit a Fejér-B.Á.L. Zrt. 3,2 milliárdért végezhet el.

Győzött a fizika, máris megjelentek az újabb repedések a hatvani bicikli úton

Egy teljesen felesleges beruházással sikerült felhívnia magára a figyelmet a hatvani városvezetésnek. Ebben a cikkünkben számoltunk be a hatvani kerékpáros kalandparkról, amelyet száz százalékban uniós forrásból építettek fel, és végül lényegében használhatatlan lett. Az egész projekt 880 millió forint plusz áfába, azaz 1,1 milliárd forintba került.

Nem baj, ha bűzlött a vidék, a bejáratott cég kezelheti a fővárosi szennyvíziszapot

Közvetlenül szilveszter előtt még gigaszerződést írt alá a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. az EWC-H Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. A feladat az észak-pesti illetve dél-pesti telephelyein keletkező szennyvíziszap napi (Dél-Pesten esetleg kétnaponkénti) elszállítása. A megállapodás szerint évi 80 ezer, összesen öt év alatt 400 ezer tonnát kell elszállítani, ami opcionálisan 30 százalékkal bővíthető, ha az alapmegrendelés nem lenne elég.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>