language

Helyek:

Heves megye highlight_off

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [68]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Elkaszált egy mutyigyanús közvilágítási tendert az egri testület, 15 másik kiderült

7,4 milliárdos közvilágítás-korszerűsítésbe fogott volna Eger város önkormányzata egy furcsa konstrukció keretében, azonban a testület végül nem támogatta a döntést. A közgyűlésen több ellenérv is elhangzott, mi pedig ezek közül a közbeszerzési eljárással kapcsolatos anomáliákat vizsgáltuk meg. És azt találtuk, hogy a kiírás versenykorlátozónak tűnt, a legolcsóbb ajánlatot kizárták, két cég pedig vélhetően színlelt ajánlatot adott. Az egri tender egyúttal ráirányította a figyelmünket további 15 olyan meghívásos eljárásra, amelyekben felmerül a közbeszerzési rendszer kijátszásának gyanúja.

Süli János azt ígéri, lesznek tehenek a fia tehenészetében

„Ez nem családi tehenészet, ez a fiamnak az üzeme” – mondta Süli János volt paksi polgármester, majd Paksért felelős tárca nélküli miniszter, aki azért ment be az ATV stúdiójába kedd este, hogy megvédje családja becsületét. Pár napja derült ki, hogy az Integritási Hatóság feljelentést tett Süli fiának projektje ügyében. A Biogas Productor Kft. 486 millió forintnyi uniós támogatást vett fel a tófalui szarvasmarhatartó telep felújítására, ám teheneknek vagy más mezőgazdasági tevékenységnek nyoma sincs a mai napig.

Az Integritás Hatóság nem töri magát, hogy igazán húzós korrupciós ügyekről rántsa le a leplet

Sorra jelent be vizsgálatokat a tavaly létrehozott Integritás Hatóság, ám az Európai Számvevőszék attól tart, Magyarország látszatintézkedésekkel pipálná ki a jogállamisági elvárások teljesítését.

Feljelentést tett az Integritás Hatóság a volt Paks-ügyi miniszter, Süli Jánosék tehén nélküli tehenészete miatt

Egy ötvenezer forintos, egy évvel a rajta szereplő dátum után vásárolt számlával bizonyítaná Süli János családi cége, hogy valódi munkára kapta az EU-pénzt, miközben a tehenészetben nem találtak a vizsgálat vezetői sem teheneket, sem mezőgazdasági munkára utaló jelet.

Méteres gaz borítja a 20 millióból épült mezőszemerei sportpályát

Hét évvel ezelőtt húszmillió forintos beruházást ígért a Heves megyei Mezőszemere önkormányzata a lakosoknak. A pénzt sportpálya felújítására költötték, ám nem haladt minden a tervek szerint. Az akkori polgármester javaslatára a falu vezetése annak ellenére kifizette a kivitelezőt, hogy nem sikerült végére érni a munkálatoknak. A projekt azóta sem fejeződött be, jelenleg vállig érő gaz és háló nélküli kapuk fogadják az odalátogatókat. Az önkormányzat pedig eléggé ráfizetett a történetre: a Belügyminisztérium egy ellenőrzést követően visszakérte a 20 milliós támogatást, azok kamataival együtt. Videóriport!

Süli exminiszter családi cége ügyében kutakodik a korrupcióellenes hatóság

Az Integritás Hatóság élénken érdeklődni kezdett a Süli János volt miniszter családi vállalkozásának 730 milliós EU-s támogatásával összefüggő közbeszerzési ügyben. Hadházy Ákos képviselő szerint a cég korábban a pénzt szarvasmarhatelep rekonstrukcióra kapta, de ennek máig nincs nyoma.

A Fidesz korrupcióellenes hatósága vizsgálja Süli János exminiszter családi cégének támogatási ügyét

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szúrta ki a Közbeszerzési Döntőbizottság weboldalán, hogy a korrupcióellenes Integritás Hatóság hat beadványt is benyújtott hozzájuk egy bizonyos Biogas Productor kft gyanús közbeszerzési ügyei iránt érdeklődve.

Kecskeméti fideszes körhöz kerül a Nemzeti Vágta állami támogatásának jelentős része

olt fideszes országgyűlési képviselő (jelenleg polgármester) és testvére, valamint a kormánypárttal kitűnő viszonyt ápoló művészek és cégvezetők is fellelhetők a Nemzeti Vágta szervezésében részt vevők között. Na és persze néhány érdekes szerződés és „közbeszerzés”. A magyar lovassport állami támogatásának visszásságait bemutató cikksorozatunk harmadik része.

Fidesz-közeli cég újíthatja fel a négy éve életveszélyes egri Garzonházat

lindult a négy éve életveszélyessé minősített egri Garzonház korlátrendszerének felújítása. A közbeszerzésen csak Fidesz-közeli cégek indultak. A győztes 177 millióért vállalta a munkát, három éve még 43 milliós ajánlat is érkezett a kivitelezésre.

Korrupció gyanúja is felmerül a négy éve életveszélyes egri Garzonháznál

2019-ben mondta ki először szakvélemény, hogy életveszélyes az egri Garzonház korlátrendszere. 2022-ben a városi vagyonkezelő cég egy előtetőt építtetett az épület elé, miután a hatóság azonnali beavatkozásra kötelezte az önkormányzatot. A helyi DK és MSZP szerint a munkát egy NER-közeli cég végezte, korrupciógyanús módon, a városvezetés pedig elhallgatta az ügyet. Az önkormányzat azt ígéri, októberben elindulhat a korlátrendszer felújítása. A vagyonkezelő cég pedig a munka elhúzódása miatt büntető feljelentést tervez tenni.
Találatok: [68]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>