language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ismét feljelentést tett egy korrupciógyanús ügyben. Az ellenzéki képviselő gyanúja szerint Simonka György, a dél-békési körzet fideszes országgyűlési képviselője a saját magához és családjához köthető cégekhez csatornázott uniós fejlesztési támogatásokat.

Korrupcióinfó: Feljelentik a Simonka-hálózatot „közpénzlenyúlás” miatt

Rutinosan, ámde törvénytelenül bízhatták meg egymást több tízmilliós közbeszerzésekkel a Simonka Györggyel kapcsolatba hozható cégek. Az LMP nekiment a Fidesz képviselőjének.

Brüsszeli pénzeket eltüntető Bermuda-háromszögről beszélt Hadházy Ákos

Az LMP társelnöke szerint a kormánypárti képviselők kézzel vezérlik körzeteikben az uniós finanszírozású közbeszerzéseket.

Hadházy: a Fidesz "kézzel vezérli" a közbeszerzéseket

Az LMP szerint újabb ügyek bizonyítják, hogy a kormánypárti országgyűlési képviselők körzeteikben "gyakorlatilag kézzel vezérlik" az európai uniós forrásokból finanszírozott közbeszerzéseket.

Csúcsra jár a korrupció

Mértéktelenül lopják az uniós támogatásokat a fejlesztésekre kiírt közbeszerzéseken – a Transparency International Magyarország becslése szerint a munkák 90 százaléka túlárazott lehet. Sőt a Korrupciókutató Központ Budapestnek sikerült matematikai­­lag is bizonyítania a csalást. Ám ha az egzakt tudomány nem lenne elég meggyőző, akad gyakorlati bizonyíték is: Simicska Lajos Közgépe súlyos milliárdokkal kínál alá versenytársainak a közbeszerzéseken, márpedig nem az a célja, hogy tönkremenjen.

Házkutatást tarthattak a dinnyekartelles fideszes képviselőnél

Az Index értesülése szerint a hatóság kint járt Simonka György házánál, valamint a felesége szüleinél még júliusban, a képviselő azonban tagadja, hogy ilyesmi történt volna. A fideszes politikus neve nem először merül fel korrupciógyanús ügyben.

2,3 milliárd forintnyi megbízást kapott a Voldemort-ügyben is érintett cégcsalád

A Voldemortként elhíresült fideszes képviselő, Mengyi Roland körül kialakult botrányban érintett pályázatíró cég is részt vett azon a pályázaton, mely során 2,4 milliárd forintot költöttek el humánerőforrás-fejlesztésre főként budapesti cégeket megbízva, Békés megyében – közölte az LMP társelnöke, Hadházy Ákos a legutóbbi "Korrupcióinfón". A 168 Óra Online a Miniszterelnökségtől megtudta: a Public Sector Consulting Kft. és testvércége, a Public Sector Tanácsadó Kft. több mint kétmilliárd forint értékben nyert el megbízásokat különböző pályázatok keretében. A cégek megbízásainak tételes ellenőrzése négy hét múlva zárul le.

Emmi: Varga László a saját pártelnökénél kopogtasson, ha korrupcióról akar hallani

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszautasítja az MSZP vádaskodását, és azt üzeni Varga László frakcióvezető-helyettesnek, hogy „a saját pártelnökénél kopogtasson, ha korrupcióról akar hallani”.

Mengyi-botrány - "Voldemort-gate-ről" beszél Hadházy

Szél Bernadett, az LMP társelnöke kezdeményezni fogja, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg azokat a hanganyagokat, amelyek alapján felmerült, hogy a fideszes Mengyi Roland kenőpénzért cserében biztosított volna előnyt szociális szövetkezeteknek egy uniós pályázatnál.

Voldemort-gate: a NAV-elnök felelősségét is vizsgálnák

Az Együtt Tállai András felelősségét is vizsgálná Mengyi Roland korrupciós ügyében.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2