language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Személyek:

Veres János highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Kibújt az MNV több vezetője az állami bérplafon alól

Százmilliós veszteséget okozott az államnak egyes döntéseivel az állami vagyon felett őrködő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) - állítja szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ szerint az MNV egyes távozó vezetői indokolatlanul magas végkielégítéseket kaptak.

Nem nyilatkoznak az Audi beszerzéséről

Több levélben kértük a Pénzügyminisztériumtól, tegyék lehetővé, hogy Veres János „agyonhasznált” négyéves Audiját lefényképezhessük, a tárcától emellett többször is megkérdeztük, hogy miért a vám- és pénzügyőrségen keresztül rendeltek négy luxusautót, és azokat kik használják, ám a PM érdemben nem reagált megkeresésünkre.

Dől a pénz most is Kabai volt cégéhez

A Kabai Károly által létrehozott Nyír-Uncia Kft. több mint félmilliárd forinttal gazdagodhatott a magyar állam és az Európai Unió pénzéből, miközben az egykori cégalapító börtönben van. Kabai volt cége legutóbb alvállalkozóként fölözött le egy kétszázmillió forintos megbízást a Honvédelmi Minisztériumtól.

Rokonok tűzközelben

Veres János pénzügyminiszter rokona 25 millió forint állami támogatást kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanácstól, valamint a térségi munkaügyi központtól egy használt hűtőgépek hasznosításával foglalkozó üzem létrehozásához.

Ércművek - Kabai-ügy: a színesfémbiznisztől a politikáig

Bár bízott politikai kapcsolataiban, az illegális beszerzési forrásait számlagyárral elfedő nyírbogáti színesfém-kereskedő nem úszta meg a börtönt.
Találatok: [8]  Oldalak:   1