language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kereshető adatbázist készítettünk a TI által kiperelt, 2011-2016 közötti TAO-támogatásokról

A Transparency International Magyarország (TI) 2017-ben pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, amelynek a jogerős ítélet értelmében ki kellett adnia az arra vonatkozó adatokat, hogy mely cégek melyik sportegyesületnek mennyi TAO-pénzt juttattak 2011 és 2016 között. A TI-nak az EMMI hosszas időhúzás után több ezer oldalnyi kereshetetlen formátumú dokumentumot adott ki, amelyekből az Átlátszó kereshető adatbázist készített, így végre nyilvánossá és bárki által hozzáférhető vált több évadnyi TAO-adat.

Tényleg eltűntek az iratok, két minisztérium is törvényt sért

Hatalmas a pörgés az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI): állítólag az alkalmazottak túlórában foglalkoznak a tao-iratokkal, amiket a szaktárcának a törvény szerint már napokkal ezelőtt ki kellett volna adnia. A Transparency International Magyarország (TI) még 2016-ban indított pert annak érdekében, hogy kiderüljön: mely cégek utalják az államkassza helyett társasági adójukat sportszervezeteknek és kiknél landol ez a pénz*. Az EMMI és a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) elleni pert jogerősen megnyerték, és január 4-én a Kúria írásbeli ítélete is megérkezett, de a szaktárcák ennek ellenére nem adták ki az adatokat a tizenöt napos határidőn belül.
Találatok: [2]  Oldalak:   1