language

Akták:

A 3-as metró szerelvényeinek felújítása highlight_off

Kulcsszavak:

közlekedés highlight_off

A 3-as metró szerelvényeinek felújítása

A 3-as metró szerelvényeinek felújítása

A budapesti M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújítására kiírt tenderre két cég nyújtott be pályázatot: az orosz Metrowagonmash és ukrán leányvállalatán keresztül az észt Skinest Rail. A pályázat elbírálása során a az észt cég kedvezőbb ajánlatát kizárták, emiatt a Skinest Rail jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz és panasszal élt az Európai Bizottság felé is. 

A BKV Zrt. ezért nem köthette meg tervezett időpontban a szerződést az orosz nyertessel, ám a Közbeszerzési Döntőbizottság végzése nyomán erre végül mégis lehetőség nyílt. Az eljárásban a BKV több dokumentummal is bizonyította, hogy a 3-as metró szerelvényei rossz állapotban vannak, a testület pedig megállapította a kiemelkedően fontos közérdek védelmének szükségességét. Az eljárásban nyertes Metrowagonmash Nyrt. 219,1 millió euróért (69 milliárd forint) végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év. Az észt fél szerint a BKV úgy hirdette ki a pályázatot, hogy tisztában volt vele: a műszaki leírás félreérthető. Az oroszok gyors teljesítése és felújításba (minimális szereppel) bevont Dunakeszi Járműjavítóval szemben az észt ajánlat nemcsak kilencmilliárddal olcsóbb volt, de korszerűbb, továbbá 5 évvel hosszabb garanciát ígért.

A 2017-ben megérkezett első felújított metrovonatokkal gyakorta technikai problémák adódtak, amiért 800 millió forintos kötbért követelt a BKK a Metrowagonmash-tól. A problémák miatt júniusban az összes már megérkezett felújított szerelvényt kivonták a forgalomból. A kötbér ügye azóta sem haladt előre – 2022 szeptemberében a Népszava arról írt, több mint három éve nem veszi át a periratokat az orosz metrókocsigyártó Metrowagonmash, így az amúgy forráshiánnyal küzdő BKV nem juthat pénzhez a kötbérből. A tét 14 milliárd forint, de a követelést gyakorlatilag lehetetlen behajtani.

2019-ben a Fővárosi Közgyűlés felállított egy, a korábbi városvezetések korrupciógyanús ügyeit – köztük a hármas metró felújítását – vizsgáló bizottságot. A bizottság jelentése 2022 végén került nyilvánosságra, ez azonban – az előzetes híresztelések ellenére – nem foglalkozik magával a közbeszerzéssel, illetve az ahhoz potenciálisan kapcsolódó orosz lobbitevékenységgel.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [48]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Már a tenderkiírás előtt egyeztethetett a Metrowagonmash orosz metrógyártó képviselőivel az előző városvezetés és a BKV

Már egy évvel a fővárosi 3-as metróvonal szerelvényeire kiírt – végül az orosz Metrowagonmash (MWM) metrógyártó sikerét hozó – tender előtt, 2013-ban tárgyaltak egymással a főváros képviselői és az oroszok – derült ki egy, a Népszava birtokába került hivatalos feljegyzésből.

„Ha volt is orosz befolyásolás, akkor azt a kormány intézte”

A pályázaton eredetileg kissé meglepő módon így is elindult hét cég, de az eljárás során olyan szűk teljesítési határidőt írt ki a BKV, amit csak az a pályázó tudott teljesíteni, amely kész tervekkel és technológiával rendelkezett. Így csak három társaság maradt versenyben: a Metrowagonmash, a kijevi metrót felújító észt Skinest Rail és a prágai metrón dolgozó cseh Skoda.

40 milliárd forintot követel a BKV az oroszoktól

Több mint öt éve indították, de még mindig csak az iratváltásoknál tart a 3-as metró szerelvényeinek gyártója, az orosz Metrowagonmash ellen indított per. Holott közben a lassabb nemzetközi választott bíróság előtt zajló, két és fél évvel később indult e-jegy pernek is sikerült pontot tenni a végére.

Vitézy szerint a felújított orosz metrókocsik ügyében összejátszott a Fidesz és az ellenzék

Vitézy Dávid arról beszélt az Index csütörtöki műsorában, hogy a Fidesz összejátszott az ellenzékkel az orosz metrókocsik felújításának ügyében. Az LMP támogatásával induló főpolgármester-jelölt azt tette szóvá, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés nem vizsgálta érdemben a közbeszerzési eljárást, aminek a végén az orosz Metrowagonmash nyerte el a munkát. Vitézy felidézte, hogy ehhez képest Karácsony 2019-ben még arról beszélt, hogy tucatnyi embernek kéne börtönbe mennie a metrókocsik felújítása miatt. Mégis most is az a Bolla Tibor vezeti a BKV-t, aki még Tarlós István főpolgármestersége idején aláírta a megállapodást az oroszokkal. Vitézy azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza a közbeszerzéssel kapcsolatos összes dokumentumot.

Százmillió euró a tét, a BKV az eredeti beszerzési ár felét követeli a 3-as metró kocsijait gyártó orosz cégtől

Csigalassúsággal halad a BKV Zrt. és az orosz metrókocsikat hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash MWM közötti per. A fővárosi közlekedési társaság 2019 februárjában adta be keresetét, mivel az orosz cég nem volt hajlandó megfizetni a BKV által – a sorozatos késedelmes teljesítés miatt – követelt milliárdos kötbért.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Tarlóst hibáztatja a fővárosi metrójelentés, de nem szól orosz lobbiérdekekről

A budapesti 3-as metrókocsik felújításának körülményeit vizsgáló bizottság szerint már 2013-ban eldőlt, hogy a régi szovjet kocsikat újítsák fel újak vásárlása helyett. A korábban a bizottság elnöke által emlegetett orosz lobbiszálra viszont nem bukkantak rá.

Fővárosi vizsgálóbizottság: Tarlós alatt az orosz lobbi alakította a 3-as metrókocsik beszerzését

A momentumos Havasi Gábor lapunknak arról beszélt, hogy a fővárosi jelentés az M3-as metró felújításáról már 90 százalékban kész van, hamarosan be is mutatják.

Metróper: az oroszok levegőnek nézik a BKV-t, az Orbán-kormány mélyen hallgat

Több mint három éve nem veszi át a periratokat az orosz metrókocsigyártó Metrowagonmash, így az amúgy forráshiánnyal küzdő BKV nem juthat pénzhez a kötbérből. A tét 14 milliárd forint, de a követelést gyakorlatilag lehetetlen behajtani.
Találatok: [48]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>