language

Kulcsszavak:

jegyző highlight_off
közokirat-hamisítás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Elítélték az Újpest volt tulajdonosát

Jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték T. Sándort, az Újpest korábbi többségi tulajdonosát. Az általa irányított csapat – egy érdi közjegyzőhelyettes segítségével és visszadátumozott okiratokkal – 2,1 milliárd forintos, vagyis jogi nyelven különösen jelentős kárt okozó csalást követett el a CIB Bank terhére. Ez a bűncselekmény amúgy 5 és 15 év között honorálható, de több enyhítő körülmény is felmerült.

Közjegyzőknél trükköznek a bankok a devizahitelesek szerződéseinek felmondásával?

Eltérő módon ítélik meg az egyes rendőrkapitányságok és ügyészségek azt, hogy felmerül-e a közokirat-hamisítás és a csalás gyanúja akkor, amikor úgy mondják fel a kölcsönszerződéseket és állíttatnak ki erről közjegyzőkkel ténytanúsítványokat és végrehajtási záradékot a hitelező bankok, hogy az ügyfél korábban elállási nyilatkozatot tett. Egyes kapitányságok, illetve ügyészségek szerint az ilyen esetekben nyomozni kell, mások szerint nem.

Jegyző került előzetesbe "szocpolos" ügyben

Előzetes letartóztatásba helyezte a tiszabői polgármesteri hivatal vezetői beosztású alkalmazottját a bíróság pénteken Szolnokon a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal való csalás ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az MTI több forrásból úgy tudja, hogy az érintett U. László, Tiszabő jegyzője.
Találatok: [3]  Oldalak:   1