language

Intézmények:

Központi Szolgáltatási Főigazgatóság highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Nem a Microsoft felé hajlott az állam keze a 25 milliárddal

A Fővárosi Bíróság döntése szerint nem volt törvénybe ütköző a Microsoft nevének használata abban a közbeszerzésben, amellyel az ország eddigi legnagyobb értékű, 25 milliárd forintos szoftvervásárlását akarták nyélbe ütni.

Várat magára az új szoftver definíciója

Ősszel feszül ismét egymásnak a Gazdasági Versenyhivatal és a Közbeszerzési Döntőbizottság, miután az első tárgyaláson a bírónőnek nem sikerült kiderítenie, mit ért új szoftver beszerzése alatt a 25 milliárd forint keretösszegű tender kiírója.

Kormányszóvivőponthu: atomrakétával verébre

Lassan két hete, a kormanyszovivo.hu indulása óta háborog a netes közönség és anyáznak a webfejlesztők és a laikusok, hogy mi került az új kormányzati weben kétszázmillió forintba. A többség arcátlan lopást, de legalább indokolatlan pazarlást emleget.

Bíróság előtt a 25 milliárd forintos állami Microsoft-tender

Bíróság előtt támadta meg a huszonötmilliárd forintos Microsoft-tendert a Közbeszerzések Tanácsának egyik tagja - értesült a Népszabadság.

Előre beprogramozott késés a digitálistábla-tenderen?

Csúszik a több mint egy éve ígért iskolai digitális táblák beszerzése. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség technikai okokra hivatkozik, egyelőre az igények felmérésénél tartanak. Az iskolák szerint fejetlenség van, a beszállítók viszont épp tudatosságot sejtenek a tender kiírásának bizonytalanságai mögött.

Kolber albérlete jogszerű, de joggal sérti az "emberek igazságérzetét"

Budai Bernadett szerint Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkárnak törvényesen bérel lakást a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), de a kancelláriaminiszter arra hívta fel az intézményt, hogy "odafigyeléssel és érzékenységgel" kezelje a jogszabályok által biztosított lehetőségeket.

Iratmegsemmisítő gépek a Gyurcsány körüli holdudvartól

A 4,2 milliárd forintos papírüzlet után iratmegsemmisítőket is szállíthat a központi költségvetési intézményeknek az Ápisz-BudaPiért Zrt. A társaságban egy Gyurcsány Ferenc cégbirodalmához köthető személy is felbukkant.
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>