Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off

Lapok:

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Találatok: [8]  Oldalak:   1

Tarsoly Csaba szerint Szijjártó kereste meg a moszkvai vízumgyár ötletével

Folytatta szokását Tarsoly Csaba, és újabb, a sajtóban éppen futó üggyel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a Quaestor-ügy bírósági tárgyalásán. Most a moszkvai vízumgyárról beszélt, amiről másfél hete jelent meg az Indexen egy cikksorozat. Ebből kiderült többek között, hogy a Quaestor és Tarsoly Csaba bizalmasa, Kiss Szilárd cége – a Monte Tokaj Kft. – közös orosz projektjeként működő VisaWorld Center ezrével bocsátotta ki a schengeni vízumokat bármiféle ellenőrzés nélkül, mielőtt a Quaestor 2014-ben átvette volna ezt az üzletet.

Szijjártóék megerősítették, hogy felvetették Tarsolynál a moszkvai vízumközpontot

„A moszkvai kereskedőház nyitásáról a Quaestorral folytatott - végül sikertelen - tárgyalások során szóba került a kormány azon szándéka is, hogy a világ számos pontjához hasonlóan Moszkvában is kiszervezze a vízumigénylések begyűjtését” – írta a Külügyminisztérium cikkünkre, miszerint Tarsoly Csaba azt mondta a Quaestor-ügy mai bírósági tárgyalásán, hogy Szijjártó Péter későbbi külügyminiszter kereste meg a moszkvai vízumközpont ötletével.

Szijjártó szerint nem közpénzből ment Andy Vajna Eximbankos hitele

A jobbikos Sneider Tamás kérdezett írásban az Eximbank Andy Vajnának folyósított hiteléről, amire Szijjártó Péter válaszolt. A külügyminiszter szerint azontúl, hogy minden rendben volt, és semmi látnivaló, kijelenti, hogy "az Eximbank igazgatósága arról tájékoztatott, hogy az Ön által említett hitelkihelyezés közpénzt nem érintett."

A legokosabb ember a szobában

Kámory Ferenc a 210 milliárdos kötvénycsalásról szóló Quaestor-ügy koronatanúja, az egész vádirat az ő sztorijára épül. Korábban a csaló brókercég szívének tartotta magát, fizetése és jutalmai alapján Tarsolyék is így gondolhatták. Jó kapcsolatai voltak a fideszes állami bankvilágban, sőt, ő intézte el az utolsó pillanatban, hogy visszautalják Szijjártóék állami kereskedőházának milliárdjait. A cikksorozat korábbi részeiben a Quaestor-csoport veszteségeiről, a csalás konkrét technikáiról és a pénzügyi felügyelet hihetetlen bénaságáról volt szó. A Quaestor-ügy, negyedik rész.

Magyar korrupciómegelőzés: azelőtt kilépünk a korrupcióellenes együttműködésből, hogy kidobnának

Orbán Viktor kormányfő rendeletéből derült ki, hogy Magyarország kilép a nyílt és átlátható kormányzásért folytatott, 70 országot tömörítő nemzetközi együttműködés kötelékéből, a 2011-ben létrejött Nyílt Kormányzati Együttműködésből (Open Government Partnership), aminek a hivatalos célja megerősíteni „az elkötelezettségét a nyílt és átlátható kormányzás megteremtése és a társadalmi részvétel erősítése iránt, valamint hatékony államközi keretet nyújtson a nemzetközi jó gyakorlatok és tudás kicseréléséhez”.

A Quaestor-ügy után távozott a külügyből a gazdasági helyettes államtitkár, mára nagykövet lett belőle

\"A CETHItalia srl. olasz-magyar kereskedőház a Magyar Kormány exlúzív (sic) olaszországi kereskedőházi partnere. Tulajdonosa, Kohut Balázs rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, aki megbízatása szerint Olaszország és Magyarország diplomáciai és gazdasági kapcsolatainak az erősítésén dolgozik.\" Többek között ezt írja magáról honlapján egy milánói vállalkozás. A szöveg azért is érdekes, mert Kohut Balázs 2015 tavaszáig a külügy helyettes államtitkára volt, nagyköveti kinevezését nem verték nagy dobra, a cége pedig látszólag pont az csinálja, amit neki nagykövetként amúgy is kellene.

Bede Márton: Butaság + Korrupció

Talán a legsúlyosabb félreértés a brókerüggyel kapcsolatban, hogy itt valami szörnyűségesen bonyolult ügyről van szó, amelyet még részleteiben is csak válogatott koponyák, ügyvédek, politikusok, újságírók és a Wall Street farkasai érthetnek meg. Ez pont olyan tévedés, mint azt képzelni, hogy a paksi bővítés lényegének megértéséhez atomfizikusnak kell lenni.
Találatok: [8]  Oldalak:   1