language

Kulcsszavak:

KEHI-vizsgálat highlight_off
kultúra - művészet highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

„Elszámoltatás” az Operaházban: Egeret szültek a hegyek

2008. október 23-án bál volt az Operaházban, 2015. április 30-án pedig a NAV már be is jelentette, hogy folytatólagosan és jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúsítottjaként hallgatta ki Vass Lajost, az Operaház korábbi főigazgatóját és gazdasági helyettesét amiatt, hogy a bál megszervezésére irányuló szerződés másfél millió forintos – kilenc másik, meg nem jelölt szerződés miatt pedig összesen tízmilliós – kárt okozott.

Sorsok Háza: álcázott ellenőrzés?

Tanácsadás keretében ellenőrizhette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Sorsok Háza projektet. Legalábbis ez derül ki egy dokumentumból, amely elmarasztaló megállapításokat tartalmaz az emlékközponttal kapcsolatos közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan.

Félre szakma, távozz néző!

Vég nélkül sorolható, mekkora veszteség érte a színházi szakmát és a közönséget az elmúlt öt évben. A szakmai indokok felszívódtak, a kormányt a kultúra maga kevéssé izgatja, kultúrpolitikája nincs, a lojalitást díjazza igazgatói székkel, extra támogatással, és radikálisan büntetik azokat, akik szót emelnek az igazságtalanságok miatt.

MagyarLeaks: Kehi-jelentés az Operaház korrupciógyanús ügyeiről

Több mint két éve tartó jogi procedúra során próbáltunk hozzájutni az Operaház átvilágításáról készített miniszteri biztosi jelentéshez.

Nyomozás az Operaháznál

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. A gyanú szerint több száz millió forint tűnhetett el a nemzeti dalszínház süllyesztőjében.

Százmilliók az Opera süllyesztőjében

Sikkasztás és hűtlen kezelés elkövetésének, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletének gyanúja miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet.

"Dolgozunk, keményen" - Hol tart az elszámoltatás?

Drágán vásárolt festmények, filozófusok pályázatai és egy sokat használt benzinkártya is magára vonta az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét az elmúlt egy évben. Az [origo] megnézte, hol tart az elszámoltatás.

Vass Lajos: az októberi iratmegsemmisítés rossz időpontban történt

A Magyar Állami Operaház Budapest régi és új vezetése között lezajlott átadás-átvétel dokumentumai szerint az intézményben 2006 és 2010 között vagyonvesztés nem történt - mondta el Vass Lajos korábbi főigazgató.

A régi magyar kém cégének bomba üzlet volt a sanghaji expó

Alaptalanul fizettek ki 661 millió forintot a sanghaji világkiállítás magyar pavilonja fővállalkozójának, a Genexpo Kft.-nek, úgy, hogy tényleges teljesítés nem történt, vagy a költségeket eltúlzottan számolták – ez áll a lapunk birtokába került dokumentumban.
Találatok: [9]  Oldalak:   1