language

Akták:

Kvótareferendum kommunikációja highlight_off

Személyek:

Lázár János highlight_off

Kvótareferendum kommunikációja

Kvótareferendum kommunikációja

2016. október 2-án népszavazást rendeztek Magyarországon, aminek a kérdése: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. A referendum lebonyolításának költségei mellett jelentős összegek mentek el kommunikációra is, a kormány már nyár óta folyamatosan kampányol a nemleges válasz mellett. Az Átlátszó cikke szerint a teljes kormányzati kampány 17 milliárd forintba került. Feltűnő aránytalanság, hogy a hivatalos adatok szerint kilencszer annyi pénz ment a kvótaellenes népszavazási kampányra, mint a Fidesz-KDNP 2014-es parlamenti választási kampányára.


 

 

 

Lázár János

Lázár János (Hódmezővásárhely, 1975. február 19. –) magyar politikus. 2002 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2002–2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, 2010–2012 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, 2012-től 2014-ig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, 2014-től 2018-ig a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2018. augusztus 15-étől a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos. A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, illetve az ezt működtető Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke, emellett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

2022-ben az országgyűlési választásokon újra egyéni mandátumot szerzett, a választások az ötödik Orbán-kormány Építési és beruházási minisztere lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Tovább titkolják, mennyit költött Rogán egy offshore cégnél propagandára

Nem árulta el a parlamentben hétfőn Lázár János, hogy mennyi pénzt kapott a propaganda minisztériumtól az offshore hátterű Odex Kft, amely cég a Volánbuszokra kihelyezett kormányzati hirdetéseket menedzselte.
Találatok: [1]  Oldalak:   1