language

Kulcsszavak:

LEADER highlight_off

Akták:

TAO-pénzek highlight_off

TAO-pénzek

TAO-pénzek

A kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást.

 

látványsportágak átláthatatlanul jutottak öt év alatt 360 milliárd forint támogatáshoz. A TAO-pénzek aránytalan eloszlása bizonyítéka annak, hogy a politika összefonódik a sporttal, a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, ráadásul a támogató cégek kiléti is ismeretlen marad. A kritikák ellenére 2016 őszén a Nemzetgazdasági Minisztérium sürgősségge beterjesztett és megszavazott törvénymódosítása szerint ezentúl adótitok, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Egy októberi bírósági ítéletnyomán ugyanakkor a TAO-kedvezmény közpénznek számít, amivel el kell számolnia a felhasználójának. Mivel 2017-ben az uniótól megkapta az engedélyt a kormány a rendszer fenntartására, az összeg belátható időn belül az 500 milliárd forintot is meg fogja haladni.

 

A 24.hu számításai szerint 2017 tavaszáig 415 milliárd forint társaságiadó-bevételről mondott le az állam a sportszövetségek és klubok javára azóta, hogy a nyereséges cégek adójuk egy részét sportszervezeteknek is adhatják ahelyett, hogy befizetnék az államkasszába. A sporttámogatás összege évről évre nő, 2016-ban 99 milliárd volt. A 2017-es költségvetésben a kormány 82-92 milliárd forintos kieséssel számolt, 2018-ra pedig 76-86 milliárddal.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Villámgyorsan elpasszolják a balatoni focipályát a miniszter haverjának

Néhány hete a focipályára bejelentkezett egy vevőjelölt, aki százmillióért vinné a 22 ezer négyzetméteres területet, hogy négycsillagos szállodát építsen rá. Az összeg az önkormányzat értékbecslése alapján jött ki. A titokzatos vállalkozó ajánlata olyannyira meggyőzte Hidvégi József fideszes polgármestert, hogy március 16-án rendkívüli ülésen vitte a képviselők elé az eladást - pontosabban első lépésben még csak a pályáztatást -, és részletes tájékoztatás nélkül át is nyomta a fideszes többség az ügyet a testületen.

Még mindig tart a költségvetési csalás miatt folytatott nyomozás a Stécénél

A nyomozás ugyanis nem csupán a Szojka-stadion szomszédságában lévő dolinkai pálya „elmaradt” füvesítése ügyében folyik, amelyre a Stécé 28 millió forint TAO-pénzt kapott. A feljelentés egy önkormányzati ügyletre is kiterjed. A már említett dolinkai sportpályát az önkormányzat korábban egy forintért adta el az önkormányzat tulajdonában lévő Salgó Vagyon Kft.-nek. Tavaly viszont az egy forintért eladott pályát 28 millió forintért visszacserélte az önkormányzat, s saját vagyonából három ingatlant átadott a Salgó Vagyon Kft.-nek.
Találatok: [2]  Oldalak:   1