language

Személyek:

Lezsák Sándor highlight_off

Intézmények:

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor István (Kispest, 1949. október 30. –) József Attila-díjas magyar költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. A Nemzeti Fórum Egyesület elnöke. 2006-tól – negyedik ciklusban – az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke. A Lezsák Sándor és felesége alapította Lakitelek Népfőiskola többmilliárdos állami támogatást kapott presztízsberuházásokra az elmúlt években.

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az ügyészségnek adta át Strabag-dossziéját a Heti Válasz

Átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek azt a dossziét a Heti Válasz, amelyben a Strabag-üggyel kapcsolatos információi szerepelnek. A lap szerint az iratköteg révén leleplezhető a tiltott pártfinanszírozás módszertana. Az ügyészég elfogadta a felajánlást, és közölte, ellenőrzik az iratokban szereplő információkat.

Osztrák belügy a magyar pártok támogatása?

Újabb részleteket közölt az osztrák Profil című újság arról, hogy állítása szerint a Strabag cég több millió euróval támogatta a magyar pártokat különböző építési megbízásokért.

A Strabag adományokat nyújtott magyar pártoknak

A Profil osztrák hírmagazin hétfőn megjelenő számában olyan iratokat - feljegyzéseket és emlékeztetőket - tesz közzé, amelyek véleménye szerint felvetik annak gyanúját, hogy a Strabag építőipari konszern üzleti előnyszerzés céljából magyarországi pártoknak adományokat nyújtott.

Megint magyar pártok megvesztegetésével vádolják a Strabagot

A Profil osztrák hírmagazin hétfőn megjelenő számában olyan iratokat – feljegyzéseket és emlékeztetőket – tesz közzé, amelyek véleménye szerint felvetik annak gyanúját, hogy a Strabag építőipari konszern üzleti előnyszerzés céljából magyarországi pártoknak adományokat nyújtott.

Profil dokumentumok a Strabag magyarországi megvesztegetéseiről

A Profil osztrák hírmagazin hétfőn megjelenő számában olyan feljegyzéseket és emlékeztetőket tesz közzé, amelyek tovább erősítik azokat a feltételezéseket, miszerint a Strabag építőipari konszern nagyösszegű megbízások elnyerésének reményében pénzelte a magyarországi pártokat.

Újabb tanúk vallomására számít az olajbizottság

Nógrádi Zsolt, az olajügyekkel kapcsolatban tíz napja meghallgatott tanú és Dunai Imre volt MSZP-s honatya meghallgatásával ma rendkívüli ülést tart a parlament olajbizottsága. Az elnök, Pallag László cáfolta, hogy szó lett volna az FKGP elnökségéből történő eltávolításáról a pártelnökség pénteki ülésén

Pallag ismét olajat öntött a tűzre

Az Antall-kormány magasrangú politikusait, rendőreit, több vállalatot és az MSZP-t is bűnözőkkel való összejátszással vádolta az az ismertetlen kilétű tanú, akit az olajbizottság csütörtöki zárt ülésén hallgatott meg - legalábbis erről számolt be tegnap Pallag László, a testület kisgazdapárti elnöke.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>