language

Lapok:

Akták:

M3 metrópótlóbusz-tender highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

M3 metrópótlóbusz-tender

M3 metrópótlóbusz-tender

Az Index írta meg, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a BKK 150 busszal történő metrópótló szolgáltatásra kiírt pályázatát, és 40 millió forint bírsággal sújtja a BKK-t a pályázat hiányosságai miatt. A vizsgálatot Seszták Miklós fejlesztési miniszter kezdeményezte az egyik résztvevő, a Volánbusz nevében, a BKK szerint jogtalanul.

 

A busztender mögött komoly érdekek csapnak össze, ez pedig blokkolja a felújítás megkezdését. Az Index cikke szerint az alábbi érdekek lobbiharca zajlik:

  • Tarlós, BKK: 150 csuklós buszt, a metrófelújítás kezdetére (sajátot vagy kiszervezettet)
  • Seszták: időt a Volánbusznak, hogy lefuttassa a saját buszvásárlását, amikkel nyerhet a BKK-tenderen
  • Budapest Busz (Rogán–Tombor–Habony): megnyerni a metrópótló szolgáltatási BKK-tendert
  • Varga: befuttatni a Mabi-Bus buszait a nyertes szolgáltatónál
  • ITK Holding (Pintér): megnyerni a metrópótló szolgáltatást


 

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Tarlós: Nincs generális metróügy

Az ellenzék vizsgálóbizottságot követelt az elmúlt napok metrós problémái miatt, a többség leszavazta az indítványt a fővárosi közgyűlés ülésén, mondván, nincs generális metróügy. A kassza kulcsa nem nálunk van – utalt a főpolgármester arra, hogy a kormány miatt többször halasztani kellett a metrópótló buszok beszerzését, és a felújítás finanszírozása is bizonytalan.

Tarlós: Lázár a saját karrierje miatt aggódjon

"Örülök, hogy a miniszter úr aggódik a karrierem miatt, de én inkább az ő karrierje miatt aggódnék" - mondta Tarlós István a Hírtévének csütörtök este Lázár Jánosra reagálva. A miniszter a csütörtöki Kormányinfón a hármas metró felújítása körüli vitákra utalva úgy fogalmazott, Tarlós karrierjét meghatározza, hogy mindig valakibe bele kell kötnie.

Tarlósnak elege van Lázárból

Csak arról szólt Tarlós István pénteki elsősorban az M3-as felújítását érintő tájékoztatója, akinek a nevét nem ejtette ki: Lázár Jánosról. A főpolgármester szerint a miniszterelnökséget vezető miniszter tények helyett hisztérikusan vagdalkozik, miközben valódi segítséget nem nyújt a metró felújításához. Én hazudok? – kérdezte a láthatóan elkeseredett főpolgármester.

Elkaszálták a metrópótlóbusz-tendert

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerdai határozatával megsemmisítette a BKK metrópótlóbusz-tenderét. A BKK azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul, Tarlós pedig azt, hogy a főváros mégis inkább buszt vásárol a kormány által erőltetett kiszervezés helyett.

Fideszesek lobbiharca bénítja a metrópótlóbusz-tendert

Egyre abszurdabb fordulatokat vesz a 3-as metró felújítása idejére tervezett 150 darabos metrópótló buszflotta működtetésének az ügye. Legutóbb Varga Mihály gazdasági miniszter jelentette ki, hogy Tarlós István nem tudja az akaratát érvényesíteni a BKK felett, hiába szeretné, hogy magyar buszok pótolják majd a metrót, aztán a BKK tette helyre a minisztert, hogy ez nem így van. Totális szereptévesztés, teljes káosz, érdekkörök kavarása tapasztalható.
Találatok: [5]  Oldalak:   1