language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány

A korábbi Szent István Egyetem és más felsőoktatási intézmények összeolvasztásával létrehozott új agráregyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működtetésére létrejött alapítvány.

Kuratóriumi elnöke Csányi Sándor OTP-vezér.

Kuratóriumi tagjai:

Horn Péter, az MTA rendes tagja.

Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Az alapítvány tulajdonába került többek között a Gödöllői Királyi Kastély, amelyhez az állam azonnali 400, illetve az azt érintő beruházás befejezéséig további évi 200 millió forint költségvetési támogatást is nyújt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

EU-s pénzek nélkül áll az agráregyetemi fejlesztés, és ez még jó is lehet

Blokkolja a gödöllői központú agráregyetem fejlesztését az uniós pénzek visszatartása. Ez azonban a közérdek szempontjából akár hasznos is lehet, mert így nem annyira könnyű dobra verni az egykori állami vagyont.

Óriásit kavart a Fidesz, hogy megmentse a kuratóriumban ülő minisztereket a kínos magyarázkodástól

Először kihúzta, majd – miután ráébredt ennek következményeire – fű alatt gyorsan visszatenné a törvénybe azt a rendelkezést a Fidesz, mely engedélyezi, hogy politikai felsővezetők „másodállásban” kuratóriumi tagok legyenek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokban.

Pókhálóként szövik át a közéletet a közpénzmilliárdokkal kitömött NER-közeli alapítványok

Minden képzeletet felülmúló pénzbőség jellemezte az egyetemek többségét is befaló közérdekű vagyonkezelő alapítványok tavalyi évét. A jólét elnyomja a kritikus hangokat, miközben közpénzből etetik a kormány holdudvarát, és terjesztik a szélsőségektől sem mentes konzervativizmust.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.
Találatok: [4]  Oldalak:   1