language

Kulcsszavak:

élelmiszeripar highlight_off

Intézmények:

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. highlight_off

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.

Az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 1994 óta, nemzetközi kereskedelemre, külpiaci befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott banki szereplőként működik. A bank Külügyminisztérium tulajdonosi felügyelete alá tartozik.

2014-ben Puskás Andrást, Rogán Antal korábbi helyettesét nevezték ki a bank vezérigazgatóhelyettesének, ezt követően az EXIM belföldre kihelyezett hiteleinek jelentős részét kormányközeli szereplők kapták meg.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Három év alatt 714 százalékos növekedés - mit tudnak ezek a NER-cégek?

A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel – ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt.

Kapott 7,5 milliárdot az államtól, Seszták exminiszter felavatta, két év múlva bedőlt a kisvárdai csigafeldolgozó

„2019-ben még maga Seszták Miklós mutyiügyi miniszter, Kisvárda korlátlan ura adta át a Bourgogne Gastronomie Kft. új üzemét. 2021-ben aztán a cég csődvédelmet kért, 2022-ben pedig elrendelték a felszámolását. A Külügyminisztérium szűkszavú válaszából kiderül, hogy ők már 2021-ben felmondták a támogatási szerződést. Viszont úgy tűnik, futnak a pénzük után, hiszen a 2,5 milliárd forint megtérülését a felszámolástól és egy ingatlan eladásától remélik” – ezt Hadházy Ákos független képviselő írta Facebook-posztjában, amiben a kisvárdai csigafeldolgozó üzem csődjével foglalkozik.

Kiemelt kormányzati cél Mészáros Lőrinc külföldi terjeszkedése

Vadai Ágnes kérdezte Szijjártó Pétert, hogy mekkora hiteleket kapott az ország leggazdagabb embere a horvátországi és bosznia-hercegovinai vásárlásokra.

Gondban Mészáros Lőrinc gabonafeldolgozói

A kormányzati pénzek ellenére sem váltotta be eddig a befektetői reményeket Mészáros Lőrinc két gigantikus gabonafeldolgozója. A profitkilátásokat a milliárdos veszteségek után a gabonapiaci krízis és egy uniós zöld terv is beárnyékolja.

Hónapok óta zárva van Köves Slomóék kóser vágóhídja, amelybe százmilliókat pumpált az Orbán-kormány

Az EMIH tulajdonában álló cég szerint a munkát tavaly csupán felfüggesztették, ám az nem világos, mikor nyitnak ki ismét, már ha egyáltalán újra kinyitnak. Valójában súlyos, milliárdos bukás lett a sikersztorinak beharangozott, eximbankos hitellel és vissza nem térítendő állami támogatással indított csengelei projekt, miközben más, szintén Magyarországon működő kóser vágóhidak köszönik szépen, jól vannak, és eredményesen működnek.

Veszteséget veszteségre halmoz Mészáros Lőrinc kukoricafeldolgozója

2,156 millió euró, azaz bő 800 millió forint veszteséget termelt tavaly a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc mamutméretű kukoricafeldolgozója, a Szolnok melletti Tiszapüspökiben működő Kall Ingredients Kft.

Milliárdos bukás eddig Köves Slomóéknak a NER-támogatással megtolt kóser vágóhíd

Beszállítói tartozás, mínuszos üzleti eredmény, milliárdos hitelek, végrehajtás: eddig ezeket tudja felmutatni a 2017-ben megnyitott vágóhíd Csengelén. Nem ez az egyetlen negatív jel az EMIH gazdasági hátországában.

Több tízmilliárdnyi közpénzt használ a Mészáros-cég, ám cserébe alig kért tulajdont az állam Mészároséktól

Ötvenmilliárd állami támogatás és hitel nem volt elég, most újra fizetni kell. A 24.hu megtudta: az újabb 5,6 milliárdos tőkebefektetésért az állami cég csak 17 százalékos tulajdonrészt kap.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Orbán átadta Mészáros gyárát

Tiszapüspökiben évi 55 milliárd forint forgalomra számító úgynevezett izocukorgyárat adott át hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök. A beruházást végző Kall Ingredients Kft. áttételes kisebbségi tulajdonosa a sokak által a kormányfő strómanjaként emlegetett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester-nagyvállalkozó. A társaság tulajdonának többséget az ország egyik leggazdagabb mezőgazdasági vállalkozója, Kárpáti László cégei jegyzik. (Kárpáti az azóta megszüntetett Népszabadság korábbi értesülései szerint egy ízben hódmezővásárhelyi ügyek miatt összerúgta a port a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánossal.)
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>