language

Intézmények:

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [967]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A titkos trükk, amivel az állam magánál tartott 250 milliárdnyi Richter-részvényt

Tucatnyi 2013-as, eddig nyilvánosságra nem került kormányhatározatba nézhettünk bele, így kiderült, milyen döntéseiket igyekeztek titkolni Orbánék 10 évig. Van köztük több tízmilliárdos összegű állami cégfelvásárlás, kiderül az is, mi volt a titokzatos Albert Projekt, és miért nem akart a kormány célszámokat vállalni az uniós energia- és klímapolitika terén.

A Kúrián is győztek Hadházyék, az államnak ki kell adnia a Bosnyák téri beruházás 244 milliárdos szerződését

Csütörtökön pontot tett a Kúria a zuglói Bosnyák téri piac szomszédságában épülő ingatlanegyüttes 244 milliárd forintos szerződése miatt indult bírósági ügy végére, mert a harmadfokon eljáró bíróság is Hadházy Ákosnak és a közpénzek átláthatóságáért dolgozó Transparency International (TI) civil szervezetnek adtak igazat. Így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. most már tényleg kénytelen lesz elküldeni a szerződést a független képviselőnek.

A Kúria is Hadházynak adott igazat a 244 milliárdos zuglói gigaberuházás ügyében, Tiborcz üzlettársa is érintett

Megerősítették a jogerős ítéletet, az államnak ki kell adnia a projekt szerződését.

Átadás-elvétel.

Áll egy palota az Ötpacsirta utcában, amely hetven éve az építészek otthona. A Lázár-féle minisztérium kiköltöztetné a Magyar Építőművészek Szövetségét az épületből, pedig ehhez joga sem lenne.

A Tiborcz-közeli sárvári szállodában 200 ezer forint fölött van egy éjszaka, és még a proszektúrát is el kellett bontani miatta

Megnyílt Sárvár legújabb luxusszállodája, az ötcsillagos Melea – The Health Concept Hotel, számolt be róla szerdán a Nyugat.hu. Nagyobb szállásfoglaló oldalakon még nem, de a hotel honlapján már lehet foglalni szobát. Még a legolcsóbb csomagot választva is több mint 200 ezer forintot kell fizetni egy éjszakáért.

Biztonsági rendszerek szolgáltatásába kezd egy kormányzati kapcsolatokban bővelkedő befektetői kör

A résztvevők ismert szereplők üzlettársai.

Mészáros és Tiborcz nagybevásárlást csapott a gazdaság felpörgetésére szánt állami százmilliárdokból

Takargatni sem próbálják az érintettek, hogy a koronavírus, majd a háború okozta krízis leküzdésére szolgáló állami százmilliárdok Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségeinél futnak össze.

Pintér Sándor korábbi államtitkára még mindig szép pénzt vághat zsebre a vagyonkezelő őrzéséből

Bár a keretszerződés tavaly augusztusban lejárt volna, mivel az új közbeszerzési eljárás még nem zárult, le, a mostani meghosszabbításával szerez további bevételeket Pintér Sándor belügyminiszter korábbi rendészeti államtitkárának, Tasnádi Lászlónak a cége a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

Tompos Márton: Sárváron lebontották a kórház hullaházát és a helyén egy Tiborcz-hotelhez vezető utat építettek

Az ötcsillagos szálloda megépítéséhez 2,5 milliárd forint állami támogatást, azaz közpénzt is kaptak. A cég azt közölte, egy 200 milliós felújítást vállaltak a kórház területén, amelynek néhány eleme már megvalósult.
Találatok: [967]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>