language

Intézmények:

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

összeférhetetlenség highlight_off

Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.

Az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 1994 óta, nemzetközi kereskedelemre, külpiaci befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott banki szereplőként működik. A bank Külügyminisztérium tulajdonosi felügyelete alá tartozik.

2014-ben Puskás Andrást, Rogán Antal korábbi helyettesét nevezték ki a bank vezérigazgatóhelyettesének, ezt követően az EXIM belföldre kihelyezett hiteleinek jelentős részét kormányközeli szereplők kapták meg.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Külügy: teljesen rendben van, ha az Eximbank saját tisztségviselőjének cégétől vesz luxusautókat

A Porsche Hungária futott be az Eximbank autótenderén, miközben a bank felügyelőbizottságában a beszállító cég ügyvezetője ül. A külügyi tárca semmi különöset nem lát a dologban.

300 milliárdot elköltött a külügy, majd kitették Mészáros volt emberét

A miniszter futsalos csapattársai után az elmúlt évben egy focistafeleség borzolta a kedélyeket a külügyben, konkrétan annak két cégénél. Kővári Ágnes először az Eximbanknál próbált szerencsét a nemzetközi üzletfejlesztési igazgatói poszton, ahová a felcsúti milliárdos bizniszéből, a 2Rule sportszermárka gyártójától érkezett. Tevékenysége során csak a legkisebb cégeknek szánt, mindössze 2 milliárd forintos keretből gazdálkodó exporttámogatás kedvezményezettjeinek névsorát tették közzé, a többi pénz sorsa egyelőre homályba vész.

És akkor véletlenül összefutottam Orbán Viktorral Gubicza Ágoston és az Eximbank 16 milliárdja

Másfél éve egy erősen célzott eljárásban irdatlan állami forrást, 16 milliárd forint tőkét kapott az Eximbanktól a GB & Partners nevű tőkealap-kezelő cég. A társaság nevében a G és a B egy-egy fiatal üzletembert, Gubicza Ágostont és Boris Mihályt takarja. Portrénkban Gubicza Ágostont igyekszünk bemutatni, ő hosszú idő után végre az Indexnek megszólalt, ahogyan az Eximbank is válaszolt kérdéseinkre.

Soha ilyen sötét éve nem volt a szabad sajtónak Magyarországon

Mióta plurális média működik Magyarországon, minden kormány elemi kötelességének érezte, hogy maga alá gyűrje, felvásárolja, vagy ha ez nem ment, minden rendelkezésre álló eszközével nyomassza a politikai sajtó egy részét, és a benne dolgozó újságírókat. A miniszterelnök hirtelen szócsövek és támogatók nélkül találta magát, úgyhogy gyorsan magas sebességbe kapcsolta a médiagépezetet.

Egy pártból egypárt? - Fidesz-Magyarország hatalmi hálója

Magyarországon jelenleg egy autoriter társadalmi rendszer kiépülésének ortodox folyamata zajlik, amelybe a látszólag unortodox eszközök és illiberális módszerek harmonikusan illeszkednek – állítja esszéjében Csanádi Mária közgazdász, politológus, az MTA doktora.

Ezentúl pártkatona is vezetheti az Eximbankot

A Magyar Export-Import Bank (Eximbank), illetve a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjai, illetve vezérigazgatója a jövőben párt-tisztségviselő is lehet - a szabályt a több pénzügyi törvényt is módosító, pénteken a parlament elé került törvényjavaslat tartalmazza.
Találatok: [6]  Oldalak:   1