language

Kulcsszavak:

adatvédelem highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Dávid Ibolya szerint ő az áldozat

Az ítélet előtt is ártatlanságukat hangoztatták a lehallgatási ügy vádlottjai tegnap a bíróságon, szerintük a politikai megrendelésre elindított eljárásnak ők az igazi vesztesei. Szilvásy György volt titok­miniszter és társai szerint az ügyészség nem volt pártatlan.

Bírságot is kivethet majd az új hatóság

Az ombudsmanival szemben az új adatvédelmi hatóság részletesebb eljárásokat végezhet és bírságolási jogköre is lesz – mondta lapunknak Péterfalvi Attila. A működését január elsején megkezdő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője holnap teszi le hivatali esküjét. Hangsúlyozta, a kormány semmilyen befolyással nem bír sem rá, sem hivatalára, a függetlenséget törvény deklarálja.

Változik az adatvédelem

Többségében nem osztja az általunk megkérdezett adatvédelmi szakértő azokat az aggodalmakat, amelyek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló új törvény kapcsán fogalmazódtak meg. Kulcsár Zoltán szerint jelentősnek mondható a jogsértő adatkezelőkre kiróható, mintegy tízmillió forintos bírság.

Egyszerre a bíróságon a négy vádlott

Figyelemre méltó társaság ült tegnap a vádlottak padján a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az UD Zrt.-ügyben folytatódott a személyes adattal visszaéléssel vádolt Szilvásy György és társainak pere.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>