language

Intézmények:

Budapest Airport (BA) Zrt. highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Gigantikus kárral járt a privatizáció

Feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációjának ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. Szerinte a magyar államot a hibás privatizációs szerződés miatt mintegy nyolcvanötmillió euró kár érte, amiért elsősorban Veres János akkori pénzügyminiszter és közvetett módon Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezetője tehető felelőssé.

Botrányos jutalmat adtak maguknak

A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport privatizációs szerződésének átfogó felülvizsgálatát kéri a kormánytól Riz Levente, a Fidesz országgyűlési képviselője. Szerinte botrányosan sok, mintegy 219 millió forintnyi jutalmat fizetett a vagyonkezelő a megkérdőjelezhető magánosításért.

Újabb BKV-s vezető került házi őrizetbe

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a bíróság Fuzik Zsoltot, a BKV volt informatikai vezetőjét, akit kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítanak a BKV-val és a Budapest Airporttal kapcsolatos ügyekben.

BKV-botrány: titkosszolgálati szál

A városvezetés részéről senki sem ismeri hivatalosan Hatvani Szabót, bár a fővárosi botrányok több szereplőjének volt már üzlettársa

Kiborult a BKV-bili: kenőpénz is volt

Több magas rangú fővárosi szocialista politikusra vallott Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója – értesült a Magyar Hírlap. Úgy tudjuk, a nyomozókkal név szerint közölte, hogy melyik szocialista politikus irodájában cseréltek gazdát a BKV-tól lecsapolt pénzkötegek.

Villámgyorsan kidobták a repülős Krisztit

Azonnali hatállyal megszüntette tegnap Rényi-Vámos Krisztina jogi igazgató munkaviszonyát a Budapest Airport (BA) Zrt. – értesült a Magyar Hírlap.

Nyomozásfolyam a BKV-nál

Több mint nyolcszáz személyt vizsgál a fővárosi rendőrség a BKV-nál kifizetett végkielégítések, a közlekedési cég által kötött kommunikációs szerződések és a nemrég kirobbant vesztegetési botránnyal összefüggésben – hangzott el a BRFK sajtótájékoztatóján.

Letartóztatás, kenőpénz, magánrepülő

A tízmillió forintos vesztegetési ügyben tartott házkutatásokban nemcsak a BKV 28 millió forintos informatikai szerződésével kapcsolatos iratokat foglaltak le a nyomozók – értesült lapunk.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>