language

Intézmények:

Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata (Erzsébetváros) highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Bizalmi tanácsadás százezrekért

Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) az erzsébetvárosi és zuglói politikusok büntetőpere, amelyben Hunvald Györgyöt, illetve Weinek Leonárdot hűtlen kezeléssel vádolják.

Nyelvi vita a Hunvald-ügyben

Hunvald György egykori sofőrje –, akit tanúként idéztek be a Pesti Központi Kerületi Bíróságra a Hunvald György és társai ügyében hűtlen kezelés vádjával folytatott büntetőeljárásban – nem jelent meg tegnap a bíróságon. Golcsa József levélben kért felmentést. Ezt azzal indokolta, az ingatlancsalási perben tett tanúvallomása miatt ellehetetlenítették, állásából elbocsátották, munkaügyi perét pedig annak ellenére veszítette el első fokon, hogy az ellene csalás vádjával indított büntetőeljárásban bűncselekmény hiányában felmentették.

Hunvald szorgalmas tanácsadói

Hunvald György „számadásával” folytatódott a zuglói, illetve erzsébetvárosi politikusok büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). A volt szocialista politikust és Weinek Leonárdot hűtlen kezeléssel vádolják.

Tagadásban az egykori „tanácsadók”

Egyenesen politikai lejárató kampányról beszélt a bíróságon megvádolása kapcsán a jelenleg is aktív, zuglói MSZP-s képviselő

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Letöltendőt kérnek Gálra és Hunvaldra

Csupán Hunvald Györgyre és Gál Györgyre kér letöltendő börtönbüntetést az ügyészség, Weinek Leonárd esetében csak felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak az „ikerszerződések” ügyében. A büntetőper szeptember 19-én kezdődik a PKKB-n.

Főügyészség: ez bűnszervezet

Csaknem három hónapig tartott, míg elkészült a törvényszék írásos ítélete a Hunvald-ügyben. Az ügyészség már februárban bejelentette, hogy fellebbez az ítélettel szemben. A Fővárosi Ítélőtáblán csak a fellebbezés benyújtása után döntenek a másodfokú eljárás kezdetének időpontjáról.
Találatok: [7]  Oldalak:   1