language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [88]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Kósa az MSZP-s keresztapákról

„Az MSZP a korrupció pártján áll, sőt az MSZP maga a korrupció pártja” – hangoztatta parlamenti napirend előtti felszólalásában Kósa Lajos (Fidesz), felidézve, a Zuschlag János volt szocialista politikus és társai ellen folyó büntetőperben nemrég jogerős ítélet született.

Szocialista keresztapák és kishalak

A Zuschlag-ügy jogerős ítélete után világos: ha valóban meg akar újulni az MSZP, akkor Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, az ifjúsági tárca egykori vezetőinek nem lehet politikai szerepet adni a továbbiakban – erről beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke.

Felkészülten támadta a bíróságot Zuschlag János

Két hét múlva hirdeti ki ítéletét a Zuschlag-perben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla, amely tegnap meghallgatta a volt MSZP-s politikust is. Az elsőrendű vádlott szerint az elsőfokú bíróság tévesen hozta meg ítéletét, rajta pedig nem lehet számon kérni az elmúlt húsz év összes bűnét

Bővült a balliberális börtönkeret

Egyre több szocialista politikus kerül a gyanúsítottak, valamint a vádlottak közé, s bűnlajstromuk a csalástól a hűtlen kezelésen és zsaroláson át egészen a gyilkosságban való bűnsegédletig terjed. A nevek között azonban volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is találni.

Korrupcióért börtönévtizedek Zuschlagéknak

Csaknem 33 év börtönbüntetést szabott ki első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag János volt MSZP-s országgyűlési képviselő nevével fémjelzett büntetőper tizenhat vádlottjára.

Zuschlag-per: hiányos a vádlotti sor

Az ügy egy védője szerint a baloldali politikai vezérkarnak tudnia kellett a bűncselekményekről További védőbeszédek meghallgatásával folytatta tegnap a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag János és tizenöt társa – köztük több egykori szocialista politikus – ellen indított büntetőper tárgyalását. Azok az ügyvédek ny
Találatok: [88]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>