language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Személyek:

Medgyessy Péter highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Medgyessy Péter

Medgyessy Péter (Budapest, 1942. október 19. –) magyar közgazdász, politikus, miniszter, üzletember, 2002. május 27-e és 2004. szeptember 29-e között Magyarország miniszterelnöke. 2004. augusztus 25-én a koalíciós partnerével (SZDSZ) kialakult ellenséges viszony miatt lemondott hivataláról. Ezt követően 2004. szeptember 29-éig ügyvezető kormányfőként tevékenykedett, amikor az országgyűlés megválasztotta utódját, Gyurcsány Ferencet.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Újabb gyanúsítottja van az Alstom-botránynak

Újabb személyt gyanúsít vesztegetéssel a 2-es és 4-es metróvonalra 2006-ban beszerzett, francia Alstom-metrókocsik ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. A Gyurcsány–Demszky-korszak legnagyobb korrupciós ügyének gyanúsítottai között – mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt – továbbra sincs közszereplő.

Tízmilliárdokat fizethet a kormány Brüsszelnek Demszkyék miatt

Mintegy 60-70 milliárd forint Európai Uniós bírság fenyegeti hazánkat a 4-es metró körüli korrupciós botrány miatt, az OLAF jelentése ugyanis kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat állapított meg 4-es metró építése kapcsán – minderről napirend előtti felszólalásában Budai Gyula fideszes politikus beszélt a parlamentben.

Alstom-botrány: négy személyt gyanúsítanak

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség az Alstom-ügyben – közölte hétfőn a nyomozó hatóság. A főügyészség az M2 és M4 metróvonalakra kiírt közbeszerzési eljárás során megkötött szállítási szerződésekkel kapcsolatos nyomozásban múlt pénteken gyanúsította meg az illetőt – mint bűnsegédet – gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt.

Tarlós megfizettetné elődeivel a károkat

A csepeli központi szennyvíztisztító és egyéb, Demszky Gábor főpolgármesterségéhez kapcsolódó mulasztások miatt Brüsszel által kirótt büntetéseket kérte számon a balliberális politikusokon Tarlós István. A főpolgármester nyilatkozatának előzménye, hogy Szabadai Viktor, a liberális párt ügyvivője a Mahir Cityposter Kft. és a fővárosi önkormányzat közötti szerződés felmondása kapcsán elsőfokon megítélt kártérítési összeg miatt felszólította a korábbi döntésben részt vevő képviselőket, hogy a ciklus hátralévő részében tiszteletdíjukat utalják át Budapest számlájára.

Demszky Gábor is bizottság elé állhat

Megkezdte tényfeltáró munkáját az Alstom metrókocsik 2006-os korrupciógyanús közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság. A testület elnöke indítványozza a döntéshozók és szakemberek, köztük Demszky Gábor akkori, SZDSZ-es főpolgármester meghallgatását, és az Alstomtól tanácsaiért 180 millió forintot kapott Medgyessy Péter, volt szocialista miniszterelnökhöz is kérdéseket intézne.

Szerdán ül össze az Alstom bizottság

Szerdán tartja első ülését az Alstom metrókocsik 2006-os beszerzését vizsgáló fővárosi ideiglenes bizottság – tudta meg a Magyar Idők Borbély Lénárd csepeli polgármestertől. A testület elnöke elmondta: két napirendi pontot tárgyalnak. – Az egyik technikai jellegű, az ügyrendet fogadjuk el, a másik az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala által a magyar hatóságoknak küldött megkereséssel foglalkozik – foglalta össze az elnök. Hozzátette: a britek levelének hivatalos fordítását fogják bekérni az üggyel foglalkozó magyar szervektől.

Alstom-ügy: még nincs gyanusított

Április óta nem jutott előbbre a rendőrség a korrupciós botrányba keveredett Alstom és Medgyessy Péter kapcsolatának feltárásában. A hatóság változatlanul ismeretlen tettes ellen folytat eljárást, arról pedig nem ad felvilágosítást, hogy meghallgatták-e már a volt szocialista miniszterelnököt.

Medgyessyéknél landolt az Alstom 600 ezer eurója

Két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott a korrupciós botrányba keveredett francia Alstomtól Medgyessy Péter egykori miniszterelnök családi cégéhez – tudta meg a Magyar Idők. Az Alstom kétes ügyeivel összefüggésben az Egyesült Királyságban és hazánkban is büntetőeljárás folyik.
Találatok: [9]  Oldalak:   1